sofi

Idén is pályázható a Szegedi Tudományegyetem Sófi Alapítvány ösztöndíja

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa tavaly több mint 21 millió forint ösztöndíjjal ismerte el az egyetem legkiválóbb hallgatóinak tanulmányi és tudományos teljesítményét.

Az ösztöndíjak értékét növeli, hogy 2008-ban az Oktatási és Kulturális Miniszter a repüléstudomány és rakétatechnika világhírű magyar tudósáról elnevezett Kármán Tódor díjjal ismerte el a Sófi Alapítvány munkáját, amely a társadalmi felelősségvállalás területén adható legmagasabb állami kitüntetés. A fiatal szegedi tehetségeket támogató tevékenységéért Sófi József 2007-ben megkapta a Szegedi Tudományegyetemért Mecénás díjat, 2011-ben az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Mecénás díját, 2012-ben a Szegedért Alapítvány társadalmi-állampolgári díját, 2015-ben Szeged Város Közgyűlésének hivatalos kitüntetését, a Szegedért Emlékérmet.


A 2018-2019-es tanévben kiírt, magas követelményeket tartalmazó pályázati felhívásokra 148 hallgató nyújtotta be pályázatát. Az komplex értékelés után az alapítvány kuratóriuma az egyetem tizenhárom hallgatójának ítélte oda az ösztöndíjakat. A díjakat a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar diplomaosztó ünnepségén, a József Attila Tanulmányi és Információs Központban az alapítvány Díszvendége, Prof. Dr. Vizi E. Szilveszter, Széchenyi-nagydíjas akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, Prof. Dr. Kónya Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese, az alapítványt támogató cégek és a kuratórium vezetői adták át.


A 2019-2020-AS PÁLYÁZATI ŰRLAP LETÖLTHETŐ ITT


Sófi Gyémánt fokozatú fődíjjal kitüntetett hallgatók:


1. Csákány Lóránt 200.000 Ft Gyémánt fokozatú fődíj
SZTE, Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) VI. Általános orvostanhallgató
Tudományos tevékenység helye:
SZTE ÁOK, Sebészeti Műtéttani Intézet
Kutatási téma: A keringési zavarok hatásának vizsgálata az endotheliális glycocalyx integritására
Fotóművészeti tevékenység: 80 díjat nyert el nemzetközi és hazai fotópályázatokon. Alkotásai 21 országban kerültek kiállításra. 2016 óta tagja a Magyar Tudományos Akadémia, Szegedi Akadémiai Bizottság Fotóművészeti Munkabizottságának.
Témavezető: Dr. Szabó Andrea egyetemi docens


2. Iván Sára 200.000 Ft Gyémánt fokozatú fődíj
SZTE, Zeneművészeti Kar (ZMK) Zeneszerző és II. MA Operaénekművész hallgató
Művészeti tevékenység helye: SZTE Zeneművészeti Kar
Művészeti tevékenység: „Ez történt Bécsben” című operett zeneszerzője és szövegkönyvének szerzője, ősbemutató: Szegedi Nemzeti Színház, 2015. január 3., továbbá játszották a Miskolci Operafesztiválon is, énekművészként szerepelt a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok több előadásában. A Temetés művét és Juhász Gyula verseire komponált Tiszai-dalciklusát önálló zeneszerzői est keretében bemutatták a Művészetek Palotájában, és több művét a Kortárszenei Fesztiválon Olaszországban 2018-ban.
Témavezető: Koczka Ferenc, a Szegedi Nemzeti Színház karmestere, az SZTE ZMK tanára


3. Mihalkó József 200.000 Ft Gyémánt fokozatú fődíj
SZTE, Mérnöki Kar (MK) II. MSc Élelmiszermérnök szakos hallgató
Tudományos tevékenység helye:
SZTE MK, Élelmiszermérnöki Intézet
Kutatási téma: Különböző alapanyagokból származó „párizsik” összehasonlító elemzése
Témavezető: Dr. Zsarnóczay Gabriella főiskolai docens


4. Szkalisity Ábel 200.000 Ft Gyémánt fokozatú fődíj
SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) II. MSc Programtervező informatikus h.
Tudományos tevékenység helye:
Magyar Tudományos Akadémia, Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Biokémiai Intézet
Kutatási téma: Képfeldolgozási, gépi tanulási és adatbányászati módszerek alkalmazhatósága és fejlesztése egy sejt biológiához kötődően
Témavezető: Dr. Horváth Péter tudományos főmunkatárs, intézetigazgató


5. Tóth Réka 200.000 Ft Gyémánt fokozatú fődíj
SZTE, Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) V. Általános orvostanhallgató
Tudományos tevékenység helye:
SZTE ÁOK, TTIK, Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet
Kutatási téma: Az agykérgi kúszó depolarizáció szerepe az agyi keringés rendellenességeinek pathomechanizmusában
Témavezető: Dr. Farkas Eszter egyetemi docens


Porkoláb Gergő 100.000 Ft ösztöndíj
SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) I. MSc Biológushallgató
Biológus Mesterképzés kategóriában
Tudományos tevékenység helye:
Magyar Tudományos Akadémia, Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Biofizikai Intézet
Kutatási téma: Agyi gyógyszerbejuttatás célzott nanorészecskék segítségével
Témavezetők: Prof. Dr. Deli Mária tudományos tanácsadó, Dr. Veszelka Szilvia tudományos főmunkatárs


Molnár Kinga 100.000 Ft ösztöndíj
SZTE, Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) III. PhD Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola
Élettudományok Doktori Iskola kategóriában
Tudományos tevékenység helye:
Magyar Tudományos Akadémia, Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Biofizikai Intézet
Kutatási téma: A vér-agy gát szerepének vizsgálata az agyi metasztázisok kialakulásában
Témavezető: Dr. Wilhelm Imola tudományos főmunkatárs


Sófi Arany fokozatú ösztöndíjjal kitüntetett hallgatók:


1. Antalicz Balázs 50.000 Ft Arany fokozatú ösztöndíj
SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) II. MSc Fizikushallgató
Tudományos tevékenység helye:
SZTE TTIK, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék
Kutatási téma: Impulzusdeformációk csatolódásának mérése szuperkontinuum keltésével
Témavezető: Dr. Börzsönyi Ádám tudományos munkatárs


2. Gereczné Deák Zsuzsanna 50.000 Ft Arany fokozatú ösztöndíj
SZTE, Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (JGYPK) III. Képi ábrázolás szakos hallgató
Művészeti tevékenység:
SZTE JGYPK Rajz-és művészettörténeti tanszék
Művészeti tevékenység: Üvegszobrászat
Témavezető: Kovács Keve DLA, üveg-tervező, grafikusművész, főiskolai docens


3. Gyurkó Csilla 50.000 Ft Arany fokozatú ösztöndíj
SZTE, Mérnöki Kar (MK) IV. Mechatronikai mérnök szakos
hallgató
Tudományos tevékenység helye: SZTE MK, Műszaki Intézet
Kutatási téma: NFC technológiával létrehozott beléptető rendszer megtervezése és kivitelezése
Témavezető: Dr. Sárosi József intézetvezető-helyettes


4. Krusóczki Bence 50.000 Ft Arany fokozatú ösztöndíj
SZTE, Állam-és Jogtudományi Kar (ÁJTK) V. Jogászhallgató
Tudományos tevékenység helye:
SZTE ÁJTK, Magyar Jogtörténeti Tanszék
Kutatási téma: Az 1923. évi V. törvénycikk a tisztességtelen versenyről
Témavezetők: Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária tanszékvezető egyetemi tanár, Dr. Varga Norbert egyetemi docens


5. Nógrádi Bernát 50.000 Ft Arany fokozatú ösztöndíj
SZTE, Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) IV. Általános
orvostanhallgató
Tudományos tevékenység helye:
Magyar Tudományos Akadémia, Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Biofizikai Intézet
Kutatási téma: Immun/gyulladásos folyamatok tanulmányozása akut és krónikus neurodegeneratív modellekben
Témavezető: Dr. Siklós László tudományos tanácsadó


6. Szives Márton 50.000 Ft Arany fokozatú ösztöndíj
SZTE, Zeneművészeti Kar (ZMK) V. Ütőhangszeres tanár szakos hallgató
Művészeti tevékenység helye: SZTE, Zeneművészeti Kar
Zeneművészeti kutatási téma: A marimba-játék vizsgálata Abe Keiko és Theodor Milkov művészetében, illetve azok importálása a hazai
ütőhangszeres kultúrába
Művészeti tevékenység: Számos önálló koncert, többek között a budapesti Művészetek Palotájában és más szegedi helyszíneken a Sófi
Alapítvány szervezésében. Az Il Chiaroscuro barokk együttes tagjaként számos koncert a Művészetek Palotájában és egyéb helyszíneken, szintén a Sófi Alapítvány szervezésében.
Témavezetők: Mucsi Gergő ütőhangszer tanár, Siklósi Gábor főiskolai docens