kiemelt_MGK

Ismét a Mezőgazdasági Kar hallgatói az ország legjobb gazdászai

Az Agrár-felsőoktatási Intézmények Országos Gazdászversenyének 2018. évi döntőjét a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának hallgatói nyerték meg.

A mezőnyben jelen voltak a Debreceni Egyetem, a Kaposvári Egyetem, a Pannon Egyetem, a Szent István Egyetem, a Széchenyi István Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem hallgatói, összesen 11 csapat.

A szakmai elméleti és gyakorlati verseny első fordulóját tavasszal rendezte meg az SZTE Mezőgazdasági Kar Hódmezővásárhelyen, az őszi forduló pedig szeptember végén Kaposváron zajlott.


MGK_2

Az MGK 1-es számú csapata – Balogh Csaba, Herczeg Evelyn és Papp László IV. évfolyamos mezőgazdasági mérnöki szakos hallgatók – az összesített eredmény alapján 1. helyezést ért el és ezzel elnyerték az Agrárminisztérium fődíját, a hannoveri EuroTier nemzetközi állattenyésztési kiállításon való részvétel lehetőségét.


MGK_1


A 2. számú csapata – Jusztin Ágnes, Masa Nóra, Rácz Bertalan III. évfolyamos mezőgazdasági mérnöki szakos hallgatók – összesítésben 3. helyezést ért el. A hallgatókat Dr. Benk Ákos főiskolai docens készítette fel.

Események

Rendezvénynaptár *