Sargulas_2015-web

MEGSÁRGULTAK A VÉGZŐSÖK

2015. május 15-én a hagyományos Sárgulási Ünnepség keretében búcsúztak végzős hallgatóink a Mezőgazdasági Kartól. Hallgatói éveikből így már csupán a mérnöki gyakorlat, a szakdolgozat-védés és záróvizsga van hátra.

A Sárgulók délelőtt ünnepélyesen elköszöntek Alma Materüktől, majd az elismerések átadására került sor a Kari Tanácsteremben. Kiemelkedő közösségi munkájáért oklevélben és könyvjutalomban részesült Baranyi Anita és Juhász Anna mezőgazdasági mérnöki szakos, illetve Bárány Krisztina vadgazda mérnöki szakos hallgató.

A ünnepségen került átadásra a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar oktatói, illetve dolgozói részére adható legmagasabb kari kitüntetés, a "Pro Facultate" díj is, amelyet a Kar Tanácsa Mikó Józsefné Dr. Jónás Edit főiskolai docensnek adományozott.

A mérnökjelöltek délután lóháton és fogatokon járták körbe a várost, érintve tanulmányaik főbb állomásait: az egyetemi tangazdaságot, a Kar épületét. A sárgulókat a Kossuth téren a városvezetés részéről Molnárné Kecskeméti Rita képviselő asszony köszöntötte, aki gratulált a fiataloknak eddigi eredményeikhez és sok sikert kívánt az előttük álló faladatokhoz.

A sárgulási rendezvénysorozat csúcspontja idén is a Sárgulási Bál volt a Fekete Sas Rendezvényházban. A ballagók a bált palotással nyitották, majd lazábban folytatták. Pezsgős koccintással, ünnepi vacsorával és hajnalig tartó mulatsággal zárult a bál. A vásárhelyi hallgatók ismét bizonyították, hogy milyen az igazi gazdász virtus!


Sárgulási Ünnepség