Rangos kitüntetést vehetett át a közelmúltban Dr. Majzinger István - ebből az alkalomból beszélgettünk intézetvezető úrral

Az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként Nadler Herbert Díjat vehetett át Dr. Majzinger István, az SZTE Mezőgazdasági Kar Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézetének intézetvezető egyetemi docense. 

- A Nadler Herbert Díjat Dr. Nagy István agrárminiszter adományozta az Ön számára. Hogyan fogadta ezt a megbecsülést? 

- Nagyon örültem a díjnak, az SZTE Mezőgazdasági Karon töltött 25 éves szakmai munkám elismeréseként értékeltem. Szeretnék köszönetet mondani elsősorban Dr. Mikó Edit dékán asszonynak a felterjesztésért, Dr. Rovó László rektor úrnak a támogatásért és Dr. Nagy István agrárminiszter úrnak, hogy odaítélte nekem a díjat.

- A díjat a hazai vadgazdálkodás területén több évtizeden keresztül végzett tudományos tevékenysége, valamint a felsőfokú vadgazdálkodási képzésben végzett kiemelkedő oktatási és oktatásszervező munkája elismeréseként vehette át. E két területen mik azok az eredmények, amelyekre a legbüszkébb, ha visszatekint az elmúlt évtizedekre? 

- Az 1970-es évek elején kezdődött meg itt a Karon a vadgazdálkodási képzés, amelyben Dr. Hagymási László főiskolai docens vállalt fő szerepet. Több, mint 30 éven át folytatta oktatói tevékenységét. Az 1970-es évektől a Kar többször átalakult, több egyetem berkein belül működött, változott a képzési struktúra, volt itt állattenyésztő üzemmérnök képzés, állategészségügyi üzemmérnök képzés, agrármérnök képzés különböző szakirányokon, specializációkon és mindeközben a vadgazdálkodási képzés talpon tudott maradni és remélhetőleg ez a továbbiakban is így marad. Ebbe a munkába kapcsolódtam be 2000-ben.

Akkor legfőbb feladatom és célom a vadgazdálkodási jellegű képzések fokozatos átvétele és szervezése volt, hogy mindezt az örökséget tovább vigyem.

Az itt töltött 25 évem alatt is változtak, átalakultak a feltételek, módosultak a körülmények, több formában folyt és folyik a képzés. A 2000-es évek közepén megtörtént a korábbi tanszékek intézetekbe integrálása és ekkor lettem az Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézet vezetője. Ugyan ezekben az években álltunk át a bolognai rendszerű képzésre, amelybe már a vadgazda mérnöki BSc. szak vezetőjeként folytattam a munkát. Részt vettem abban az országos konzorciumi csapatban, amely a vadgazda mérnöki képzés részleteit, kereteit kidolgozta. Emellett korábban szerveztünk felsőfokú vadgazdálkodási technológusi képzést is, különböző szakközépiskolákkal együttműködve. Jelenleg két formában végzünk vadgazdálkodási képzést, vadgazda mérnöki alap- és posztgraduális vadgazdálkodási igazgatási szakember, illetve szakmérnöki szakon.

A tudományos tevékenységet tekintve a kutatásaimat (mivel apróvadas és őzes vadászterületek vesznek minket körül) elsősorban ezeken a területeken folytattam és teszem ma is. Alapvetően a mezei nyúllal és az őzzel foglalkozom. Ehhez elengedhetetlenül szükséges a környező vadásztársaságokkal, vadászatra jogosultakkal való együttműködés. Kutatásaimba - amennyire lehetett - bevontam a hallgatóimat is, akik szakdolgozataikban, tudományos diákköri munkáikban írták meg eredményeiket. Bizonyos kutatásaim, pl. az őz szaporodásbiológiai vizsgálata ma is folynak. Két kollégám doktori munkáját témavezetőként irányítottam.

- Intézetvezetőként melyek voltak azok a fontos mérföldkövek, amelyekre a kollégákkal, vagy akár a hallgatókkal való közös munka során visszaemlékszik? 

- Az elmúlt 25 évben több mint 600 hallgató oktatásában vettem részt. Nagy örömmel tapasztalom, hogy közülük sokan országszerte, a vadgazdálkodás különböző területein tevékenykednek vezetőként vagy más beosztásokban. Többen szereztek mesterdiplomát vagy doktori fokozatot. Azt gondolom, hogy ez igazolja az oktató kollégákkal együtt végzett munkánk minőségét, eredményét.

Fontosnak tartom a folyamatos tanterv- és tananyagfejlesztést, az eredmények nyomon követését. Az oktatók feladata, hogy a tantervnek megfelelő oktatást biztosítsák a hallgatók számára a munkaerőpiaci igényekhez alkalmazkodva. A kutatási tevékenységben azonban sokkal nagyobb az autonómia. A kutatás sikeressége az adott oktató szakmai-morális hozzáállásán, igényességén múlik. Az intézeten belül működik állattenyésztési, takarmányozási, vadgazdálkodási-vadbiológiai kutatócsoport, amelyek önállóan, vagy együttműködve dolgoznak adott kutatási témákon, projektekben. Az Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézetben folyó kutatási tevékenység az eredmények gyakorlati felhasználhatóságára irányul. A magam szakterületén vadgazdálkodási témában az őz szaporodásbiológiai vizsgálatára, állomány-szabályozására vonatkozó, vagy akár a fogollyal, mint veszélyeztetett állatfajjal foglalkozó kutatásainkra is mind-mind igaz ez.

- Melyek voltak azok a legfontosabb együttműködések, amelyeket vezetőként sikerült a szakmai szervezetekkel kialakítania, és amelyek máig hatással vannak a Kar életére? 

- Az Országos Magyar Vadászkamara területi szervezetivel, elsősorban Csongrád-Csanád és Békés Vármegye szakmai szervezeteivel, valamint ugyanezen vármegyék vadászati hatóságaival, továbbá a környező vadászatra jogosultakkal és vadásztársaságokkal is sikerült jó kapcsolatot kialakítani. Ez nem csak az én érdemem, elődeimet és kollégáimat is elismerés illeti. Ezek a szervezetek hallgatóink gyakorlati képzésében és oktatásában is segítenek, részt vesznek. A társegyetemek, társkarok oktatóival és kutatóival is jó kapcsolatokat alakítottunk ki. Jómagam több mint egy évtizede veszek részt bizottsági tagként más egyetemek záróvizsga-bizottságainak munkájában, több mint 10 doktori cselekmény opponense, vagy bíráló bizottsági tagja voltam. Ez persze oda-vissza igaz, hiszen e szakmai szervezetek képviselőivel, a társegyetemek oktatóival találkozhatunk a mi záróvizsgáinkon, vagy akár a Tudományos Diákköri Konferenciáinkon is bírálóként, illetve bizottsági tagként. Ezenkívül készültek közös publikációk, ma is folynak közös kutatási projektek.

- Mik azok a szakmai kihívások, amelyek a vadgazdálkodási ágazat előtt állnak?

Kihívásból van bőven. A teljesség igénye nélkül néhány:

• A vadgazdálkodás alapvető feladata a vadállományok, fenntartása és megőrzése a következő generációk számára. Fontos továbbá a vadállomány szabályozása, ahol és amennyire lehetséges, a hasznosítása. Emellett az élőhelyek fenntartása és védelme továbbra is kihívás, mindig is az volt, és valószínűleg az is lesz, különösen az egyre intenzívebben művelt mezőgazdasági területeken.
• Az évtizedek óta növekvő létszámú nagyvadállomány kezelése, szabályozása (létszámának csökkentése) nem könnyű feladat, ráadásul ezzel kapcsolatban egymásnak ellentmondó vélemények vannak szakmai körökben. Az apróvadfajoknál ellentétes tendencia érvényesül. A mezei nyúl és a fácán létszáma csökken, a szürke fogoly lassan a kipusztulás szélére sodródik.
• A vadgazdálkodás és a vele közös térben és időben működő gazdasági tevékenységek közötti konfliktusok csökkentése nem újkeletű probléma. Ez tulajdonképpen a vad által a mező- és erdőgazdálkodásban okozott károk keletkezését és kezelését jelenti.
• Természetesen vannak olyan kihívások és feladatok, amelyek a változásokból következnek. Feltételezhetően a klímaváltozás következményeként olyan fertőző betegségek jelentek meg, amelyek korábban nem voltak jellemzők, például legutóbb a mezei nyúl állományokban megjelent mixomatózis.
• Az utóbbi években tapasztalható szélsőséges aszályos időjárás, szabad- és vegetációsvíz hiány szintén kihívás a vadgazdálkodók számára is, mert ha a vad nem jut vízhez természetes módon, akkor lédús takarmányok kihelyezésével, itatók létesítésével, folyamatos feltöltésével kell a vadról gondoskodni.
• Új kihívás a Kárpát-medencében olyan állatfajok megjelenése, amelyek nem éltek itt korábban, nem őshonosak, faunaidegenek. A mosómedve és a nyestkutya vadászható, így kezelésük a vadászatra jogosultak feladata. Ennél komolyabb és a nem vadászok körében nagyobb érdeklődésre számot tartó kérdés az Északi-középhegység egyes területein a nagyragadozók (szürke farkas és a barna medve) megjelenése. Magyarországon mindkét faj védett, tehát vadászni nem lehet rájuk. Az aranysakál vadászható spontán visszatelepülő őshonos ragadozó, amelynek robbanásszerű létszámnövekedése ugyancsak feladja a leckét a vadgazdálkodóknak.
• Probléma a különféle vadfajok, elsősorban a vaddisznó, vagy egyes kisragadozók, varjú- és galambfélék lakott településeken való tartós, alkalmi, vagy rendszeres felbukkanása, megtelepedése is. Gondoljunk csak arra az esetre, amikor őzek mentek be az egyik hódmezővásárhelyi temetőbe és lelegelték a sírokról a virágokat, dísznövényeket. Vagy a városi parkokban, kisebb-nagyobb facsoportokon „tanyát verő” dolmányos varjak, örvös galambok, balkáni gerlék társbérlete. Egy-egy ilyen helyzet megoldása nem pusztán a vadgazdálkodó feladata. Az új törvényi szabályozás most már lehetővé teszi a kérdés gyorsabb, hatékonyabb megoldását.

- Milyen tervei vannak a következő időszakra? 

- Rövidesen elérem a nyugdíjkorhatárt. Ameddig tudok dolgozni, és amíg szükség van rám, szeretném folytatni mind az oktatást, mind a kutatást, változatlan kutatási területen. Egyre több feladatot adok át a munkatársaimnak, a generációváltás itt is megtörténik. Szerencsére vannak motivált, fiatal kollégáim, akik folytatják a megkezdett munkát és bízom benne, hogy a vadgazdálkodási képzések a továbbiakban is szélesítik, színesítik a Mezőgazdasági Kar képzési palettáját. Magánemberként tulajdonképpen egyetlen szenvedélyem van, a könyvek iránti olthatatlan vonzódás és az olvasás. Ami a mozgást illeti, rendszeresen kerékpározom.

 A kari kollektíva nevében köszöntjük Dr. Majzinger Istvánt születésnapján, és most végződő intézetvezetői munkájához gratulálunk!