Bezár

Hírek

msc_borito

Mostantól egészen november 15-éig lehet jelentkezni karunk februárban induló mesterképzésére

Mostantól egészen november 15-éig lehet jelentkezni karunk februárban induló mesterképzésére

2021. október 15.
6 perc

Az ország egyik legnépszerűbb keresztféléves szakja az SZTE Mezőgazdasági Karának Vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzése.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A képzés az SZTE Mezőgazdasági Karán 2018-ban indult, már akkor is magas létszámmal, amely az évek során egyre csak emelkedik. Ez a komoly szakmai háttér mellett azzal is magyarázható, hogy a szak nem csak az agrár alapvégzettségűeknek szól, hanem mindazoknak, akik érdeklődnek a vidékfejlesztés, a vidéki térségek problémái, és azok megoldásai iránt. A hallgatóink között termelésirányítók, vállalkozók, hivatali dolgozók, sőt egészen más területekről érkezett szakemberek is vannak.


„Magyarországon a Vidékfejlesztési agrármérnöki MSc-re jelentkezők csaknem 70%-a az SZTE Mezőgazdasági Karát választja a keresztféléves felvételi eljárásban. Ez számunkra nagy megtiszteltetés és egyben elismerés is. Ennek okai között a felkészült oktatók, az egyes tantárgyakhoz kapcsolódó elméleti és főleg gyakorlatorientált képzés áll, amelyet a Szegedi Tudományegyetem neve is fémjelez” – fejtette ki Dr. habil. Ferencz Árpád, szakfelelős, az SZTE Mezőgazdasági Karának főiskolai tanára.


A szakon folyó gazdaságtudományi ismeretek közül érdemes kiemelni a Vezetői számvitel, a Vidékszociológia, az Emberi erőforrás gazdálkodás, a Mezőgazdasági piacok gazdaságtana, a Vidékgazdaságtan, valamint az Alkalmazott projektmenedzsment tárgyakat. A vidékfejlesztési ismeretek közül pedig az Agrárpolitika, a Vidék- és környezetpolitika, a Településfejlesztés, az Integrált területfejlesztés, az Agrárinformációs rendszerek, a Helyi gazdaság- és vállalkozásfejlesztés, a Település és térségmarketing, illetve a Térségi tervezés és programozás tantárgyakat is.

Hogy mivel is foglalkozik egy vidékfejlesztési szakember? A vidékfejlesztési mérnök elsősorban mezőgazdasági vállalatoknál vagy a közigazgatásban dolgozik, ugyanakkor szakmai tudását a saját vállalkozásában is kamatoztatni tudja. Vidékfejlesztési programokat tervez, részt vesz a gazdálkodási, feldolgozási, és kereskedelmi folyamatok integrálásában. A mezőgazdasági termelés területén olyan tervezési, szervezési, irányítási, fejlesztési, és kutatási feladatokat végez, melyek segítenek a vidéki gazdaságok működésének fejlesztésében, az életszínvonal javításában, az erőforrások kihasználásában. Ismeri és alkalmazza az Európai Unió vidékfejlesztésre vonatkozó szabályait, támogatási formáit, használja a pályázati lehetőségeket. A mezőgazdaság számos területén – pl. növénytermesztés, állattenyésztés, élelmiszeralapanyag-előállítás – regionális és térségi ismeretei birtokában a problémákat felismerve fejlesztési javaslatokat készít, megtervezi és irányítja a gazdálkodást.

A napi operatív feladatok ellátásán kívül végezhet tudományos, kutató, szakértői munkát is, mely az adott terület fejlesztését szolgálja. Fontos szerepet képes betölteni az önkormányzatoknál, területfejlesztés szakigazgatási szerveinél, vidékfejlesztésben érintett alapítványoknál, helyi társadalmi szervezeteknél, érdekképviseleteknél, kistérségi társulásoknál, ahol regionális gazdálkodással és/vagy vidékfejlesztéssel összefüggő feladatokat lát el.

„Építészeti és erdészeti alapképzettségemet követően a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán végeztem gazdálkodási menedzsment BSc szakon, miközben mintegy 20 éve a dél-magyarországi régióban ingatlanszakértőként tevékenykedtem. Munkám során elengedhetetlenné vált, hogy agrár szakterületen bővítsem tudásomat, ezért Vidékfejlesztési agrármérnök MSc szakra jelentkeztem az SZTE Mezőgazdasági Karára Hódmezővásárhelyre, ahol a tanulmányaim során (2018-2020-ig), tudásom úgy az agrárium, mint a marketing és a vidékfejlesztés terén holisztikus gondolkodásmóddal teljesedett ki.

Tanáraimtól betekintést nyerhettem a mezőgazdaság lokális, XXI. századi növénytermesztési és állattenyésztési ágazataiba, illetve az ágazathoz kapcsolódó vidékfejlesztési politikába, magyarországi és európai uniós agrárpolitikai célkitűzéseket, finanszírozási rendszereket ismerhettem meg. Diplomamunkámban tüzetesen elemeztem az ingatlan szakértői tevékenységemhez szervesen kapcsolódó termőföldforgalommal összefüggő szabályozást, elemeztem a földforgalmi törtvényt és annak anomáliáit, hogy egy átfogó tanulmányt készítsek ez által Magyarország jelenlegi és múltbéli földforgalmi viszonyairól. Az államvizsgát követően az itt szerzett diplomával és szakmai előéletemmel az Igazságügyi Minisztériumnál, valamint az Igazságügyi Szakértői Kamaránál felvételemet kérvényeztem termőföld értékbecslés és forgalmazás szakterületen az igazságügyi szakértői névjegyzékbe, melyet az illetékes szervek elfogadtak, kinevezésem folyamatban van” – tette hozzá Utassy Csaba, igazságügyi szakértő, az SZTE Mezőgazdasági Karának oktatója.


Ezen a szakon elkötelezett oktatók segítik a hallgatók megfelelő elméleti és gyakorlati felkészültségét. Továbbá magas színvonalú tananyag, korszerű tantermek és gyakorlati helyek várják a vidékfejlesztés területén továbbtanulni vágyókat. Mindehhez családias és hallgatóközpontú légkörben juthatnak hozzá hallgatóink.


2018 februárjában kezdtem meg tanulmányaim a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának, Vidékfejlesztési agrármérnök mesterképzésén. A képzést a korábbi tanárom és témavezetőm ajánlotta, bátorított, hogy mindenképp jelentkezzek, ne hagyjam abba a tanulást. Az első emlékem az egyetemről, hogy belépek egy idegen helyre, mely olyan érzéseket kelt bennem, mintha már évek óta ismerném a helyet és az embereket. Az érzés abból fakadt, hogy a tanárok, a karon dolgozók és a csoporttársak is az első pillanattól kezdve közvetlenek, barátságosak és segítőkészek voltak, olyan volt a közeg, mint egy család. A tanáraim nem csak az emberi hozzáállásukkal, hanem szakmai ismereteikkel is nagy hatással voltak rám. Az átadott tudásuk mellett mindig sikerült valami újat kihozniuk belőle, hiszen több alkalommal is rákényszerültem, hogy kilépjek a komfortzónámból. Mindezeknek köszönhetően folyamatosan fejlődtem, mind szakmailag, mind pedig emberileg. Az itt megszerzett szakmai tudást, már az egyetem alatt végzett munkám során tudtam kamatoztatni, hiszen az elméleti anyagrészek mellett, nagy hangsúly esett a gyakorlati példákra, illetve a gyakorlatias oktatásra is. Ezekkel a szakmai ismeretekkel azóta is segítem a családom mezőgazdasági vállalkozásának fejlődését. A Mezőgazdasági Karon tanító tanáraim szakmai tudása és alázata, elhivatottsága és emberi hozzáállásuk nagyban hozzájárultak, hogy én is a versenyszféra után a tudományok területén folytassam a munkám. A sikeres államvizsgát követően a Mezőgazdasági Kar Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézetében tanszéki mérnökként, majd a gödöllői egyetem Gazdaság- és Regionális Tudományok Doktori Iskolájába tett sikeres felvételit követően tanársegédként dolgozom jelenleg. Úgy érzem, hogy a legjobb döntés volt a Mezőgazdasági Kar és a Vidékfejlesztési agrármérnök mesterképzés, mert a segítségével több állásajánlatot kaptam, de a szívem már az egyetemé és a tudományoké” – mondta Kovács Helga az SZTE Mezőgazdasági Kar Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézetének tanársegédje.

 

Aki további részletekre kíváncsi, látogasson el a szak honlapjára, http://www.mgk.u-szeged.hu/oktatas/kepzesek/szte-mgk-mesterkepzes/videkfejlesztesi ahol megtalálhatók a jelentkezési feltételek, a képzés programja, de ezen túl sok érdekesség és további hasznos információk is.


A sikeres mezőgazdaság Veled kezdődik!


Találkozzunk Hódmezővásárhelyen!


Jelentkezés: www.felvi.hu


A meghirdetett képzések ITT elérhetők


Jelentkezési határidő: 2021. november 15.


Részletes tájékoztatás:


MGK Tanulmányi és Továbbképzési Osztály

6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út. 15.

Tel.: +36-62-532-990

E-mail: to@mgk.u-szeged.hu


Honlap: www.mgk.u-szeged.hu

 

Szerzők:

Dr. habil. Ferencz Árpád, főiskolai tanár, az SZTE Mezőgazdasági Kar, Vidékfejlesztési agrármérnöki MSc szak szakfelelőse

Utassy Csaba, igazságügyi szakértő, az SZTE Mezőgazdasági Karának óraadó oktatója

Kovács Helga, az SZTE Mezőgazdasági Kar Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézetének tanársegédje

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • nov
    4
    Vizsgák meghirdetése
    00:01
    00:01
  • dec
    2
    Vizsgákra jelentkezés
    00:01
    00:01
  • dec
    16
    Vizsgaidőszak
    00:01
    00:01
  • dec
    16
    Vizsgaidőszak záróvizsgázó hallgatóknak (MSc, SZT)
    00:01
    00:01

Kapcsolódó hírek