Masa Nóra
Vidékfejlesztési agrármérnök MSc hallgató
Masa Nóra vagyok, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának első éves vidékfejlesztési agrármérnök szakos hallgatója. 2020 januárjában kaptam meg szintén a karon a mezőgazdasági mérnök alapszakos diplomámat. Tehát már több alaklommal tettem le a voksom az MGK mellett, de mégsem ez volt az első helyen nálam, amikor végzős középiskolásként be kellett adni a jelentkezést az egyetemre. Egy másik agráregyetem mellett döntöttem akkor és a későbbiekben döbbentem csak rá, hogy tévedtem. Ezért újra felvételiztem, akkor már csak az MGK-t jelöltem meg és milyen jól tettem! Az első egyetemmel ellentétben egy olyan barátságos és családias helyre kerültem, melyet el sem hittem először, de nagyon vágytam rá, hogy ilyen legyen. Már a második héten szinte névről ismertek (és nem azért mert olyan rossz tanuló voltam), nagyon örültem, hogy itt nem csak egy NEPTUN kód vagyok a több száz hallgató közül a kar dolgozói számára, akik mindig minden alkalommal teljes mértékben igyekeztek a problémáimat megoldani. Ezért jelentkeztem a mesterképzésre is a karra, valamint volt szerencsém becsatlakozni az oktatói munkába, így most a Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézetben dolgozom, mint tanszéki mérnök. Nagyon hálás vagyok a Kar vezetésének, amiért folyamatosan segítséget nyújtanak a későbbi kutatói munkám megalapozásában. Teljes mértékű támogatásra számíthatok a tanáraim/kollegáim részéről, ami nekem, mint fiatal pályakezdőnek nagyon nagy megkönnyebbülés, hogy ha elakadok, akkor mindig van, aki segítsen, ha csak egy jó szóval is, de tudom, hogy azt itt mindig megkapom. Immáron lassan ötödik éve, hogy segítenek mindenben, ez idő alatt rengeteg pályázaton és versenyen sikerült jó eredményeket elérnem így. Ez bizonyítja azt is, hogy az oktatás színvonala is igen jó.
Tehát ha szeretnéd, hogy egy olyan helyen töltsd az egyetemi éveid, ahol fontos vagy az oktatóknak és azért dolgoznak, hogy neked jó legyen, akkor az MGK-n a helyed! Mi várunk szeretettel! Lehet, hogy nem a legmodernebb épületben tanulnál, de hidd el a külső belső nélkül nem sok…és itt a belső nagyon jó!
Jusztin Ágnes
Vidékfejlesztési agrármérnök MSc hallgató
Jusztin Ágnes vagyok, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának hallgatója. Jelenleg a kar Vidékfejlesztési agrármérnöki mesterszakán vagyok első éves hallgató. Alapképzést is itt végeztem, Mezőgazdasági mérnök szakon, januárban szereztem diplomát.
Amikor ide jelentkeztem nagyon tetszett a barátságos légkör. Mindenki ismer mindenkit, a felsőbb évesek kedvesen fogadják az új hallgatókat és szívesen segítenek, ha valakinek problémája akad. A Karon dolgozók is mind nagyon segítőkészek, az oktatók név szerint ismerik a hallgatókat, igyekeznek minél hasznosabb ismereteket átadni az évek során.
A Karon lehetőség van kutatásokba is becsatlakozni. Nagyon hasznos lehet ez a hallgatók számára, hiszen az oktatók vezetésével és támogatásával részesei lehetnek különböző kísérleteknek. A alapképzés első évében csatlakozhattam egy őszi búza kísérlethez. Vizsgáltuk a különböző adagú műtrágyakezelések hatását a termésképző elemekre és a termésre. Nagyon érdekes volt, részt vehettem az egész folyamatban, például a vizsgálathoz szükséges minták begyűjtésén és azok feldolgozásán is. Kiváló lehetőség ez a pályakezdőknek szakmai tapasztalatok gyűjtésére.
Szilágyi Szabina
Vidékfejlesztési agrármérnök MSc hallgató
Szilágyi Szabinának hívnak, és a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán tanulok Vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzésen. Első diplomámat is a Karon szereztem, Mezőgazdasági mérnök alapképzésben. Amikor a nyíltnapon azt mondták, egy kis család és mindenki ismer mindenkit, kicsit mosolyogtam, hiszen ez már egy egyetem, de utána minden világossá vált, és örülök, hogy 5 éve ennek a nagycsaládnak a tagja lehetek. Mindkét továbbtanulási jelentkezésemnél az első helyen ezt a Kart jelöltem, és nem bántam meg soha. A képzés magas színvonalú, a tanárok jól felkészültek és mindig segítőkészek, és a diákélet is fergeteges. Több verseny, rendezvény, például a Gólyabál, a Sárgulási bál teszi színessé az iskolai életet. Nekem például személyes kedvencem a Sárgulási lovas felvonulás, ami nem csak végzősként óriási élmény, úgyhogy ha rám hallgattok, ne hagyjátok ki! Előnyös még, hogy nem csupán elméleti ismeretekre tehettek szert, mert a képzés gyakorlatias, szakmai tapasztalattal is gazdagodunk az iskolaévek alatt.
Baráth Tamás
Mezőgazdasági mérnök BSc hallgató (duális képzés)
Baráth Tamás vagyok, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának másodéves duális képzésben résztvevő, mezőgazdasági mérnök hallgatója. Amikor a továbbtanulásról döntöttem, számomra az első helyet ez a Kar képviselte, mivel szakmailag rendkívül jó döntésnek tartottam. Ezen felül duális képzésben lehet részem, a kari élet pedig rendkívül családias. Miben nyilvánul meg mindez? Nos, a Karon pár százan vagyunk hallgatók, ezért mindenki ismer mindenkit, melynek előnye, hogy egy igen összetartó család tagja lehet, aki ide jelentkezik. A szakmai színvonalat a neves tanárok biztosítják, akik tényleg mindenben segítségünkre vannak, az életre tanítanak és például versenyek alkalmával, a nap huszonnégy órájában rendelkezésünkre állnak.
A duális képzés rendkívül jó gyakorlati tapasztalatot gyarapító képzési forma. Az én gyakorlati helyem immár második éve a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. Azt kell mondanom, hogy rendkívül nagy segítség az, hogy amit az iskolában meghallgatok, az életben is kipróbálhatom. Természetesen szakmai fejlődésemben szerepet játszik a munkahelyemen azon csapat is, melyben mondhatni második családomat leltem, ez úgy érzem, hatalmas segítség egy kezdő szakember számára.