Óriási érdeklődés kísérte a Kutatók Éjszakáját a Mezőgazdasági Karon.
Több mint 360 látogató regisztrált az SZTE Mezőgazdasági Kar idei Kutatók Éjszakája programjára. A hódmezővásárhelyi óvodákból, általános és középiskolákból; az Alföldi Agrárszakképzési Centrum intézményeiből, valamint Szegedről és a régióból is érkeztek diákcsoportok a programra, de különböző egyesületek tagjai, illetve magánszemélyek, családok is ellátogattak a rendezvényre.
![regisztracio regisztracio](/site/upload/2024/09/regisztracio_330x330.png)
A Nyitóprogramon a Fekete Gyula Intézménytörténeti Kutatócsoport szimpóziumát láthatták az érdeklődők. Az előadók levéltári iratanyagokra támaszkodva elevenítették fel a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum történetét. Dr. Albert Réka: Kalmár Zoltán a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban címmel tartott előadást; Dr. Jani Péter: Iskola-és diákotthon avató ünnepély 1968 novemberében címmel számolt be kutatásáról; Dr. Süli-Zakar Tímea: A mezőgazdasági kémia oktatása az 1960-as években a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban címmel, Dr. habil. Albert Gábor pedig Babinszky Mihály és az orosházi felsőfokú képzés címmel ismertette kutatását.
![Albert_R_2 Albert_R_2](/site/upload/2024/09/albert_r_2_330x330.png)
![Jani_P_2 Jani_P_2](/site/upload/2024/09/jani_p_2_330x330.png)
![Albert_G_1 Albert_G_1](/site/upload/2024/09/albert_g_1_330x330.png)
![Suli_Z_2 Suli_Z_2](/site/upload/2024/09/suli_z_2_330x330.png)
Beier László tartott tárlatvezetést a Trófea teremben, ahol az érdeklődők megismerhették a gímszarvas, az őz, a muflon, illetve a vaddisznó trófeák méretfelvételét és számítógépes értékelését. Ugyanitt Dr. Barta Tamás mesélt a látogatóknak a vadfeldolgozás folyamatáról, a vadhús előkészítéséről és tartósításáról, és kóstolóval is várta az érdeklődőket.
![Beier_L_2 Beier_L_2](/site/upload/2024/09/beier_l_2_330x330.png)
![Barta_T_2 Barta_T_2](/site/upload/2024/09/barta_t_2_330x330.png)
„Állati jó falatok” címmel Králik Emese Virág és Győriné Berényi Gizella mutatta be, hogy hogyan készítsünk jutalomfalatot kis-, és nagy kedvenceinknek, közben a lovakról és a kutyákról is érdekes tudnivalókat osztottak meg a látogatókkal.
![Virag_1 Virag_1](/site/upload/2024/09/virag_1_330x330.png)
![Berenyine_G_1 Berenyine_G_1](/site/upload/2024/09/berenyine_g_1_330x330.png)
Dr. Benk Ákos és Dr. habil. Mikó Edit közös programja a méhek csodálatos világába kalauzolta el a közönséget. Dr. Benk Ákos ismertette a méhek fejlődésének-, a méhcsalád működési rendszerének alapjait, illetve mesélt a méhészetben használatos eszközökről is.
![Akos_2 Akos_2](/site/upload/2024/09/akos_2_330x330.png)
![mehek mehek](/site/upload/2024/09/mehek_330x330.png)
![Edit_1 Edit_1](/site/upload/2024/09/edit_1_330x330.png)
![Akos__kozonseg Akos__kozonseg](/site/upload/2024/09/akos___kozonseg_330x330.png)
Tejút – a tehéntől az asztalig címmel Dr. Kocsisné Dr. Gráff Myrtill beszélt segítői, Baccouri Wissem és Szépné Tóth Violetta közreműködésével a tejtermelés anatómiájáról és élettanáról, majd a tej minőségi paramétereinek vizsgálatát próbálhatták ki a résztvevők, akik sajtkóstolóval és tejtermék-ismereti kvíz segítségével bővíthették tudásukat.
![Myrtill_1 Myrtill_1](/site/upload/2024/09/myrtill_1_330x330.png)
![total_balrol_tejosztas total_balrol_tejosztas](/site/upload/2024/09/total_balrol_tejosztas_330x330.png)
A háziállatok betegségeinek diagnosztizálásában nyújtott nélkülözhetetlen segítséget Dr. Pinnyey Szilárd bemutatójával az Alkalmazott kórbonctan című program, amely ezúttal egy kismalac elhullásának okát tárta fel.
![profil_jobbrol profil_jobbrol](/site/upload/2024/09/profil_jobbrol_330x330.png)
Szépné Tóth Violetta és segítője, George Wanjala Állati nyomozás, avagy kinek a nyomában járunk? című programja számtalan érdekességet tartogatott a gyerekeknek. Megtudhattuk a többi között, hogy a sün tüskéi és a tobozoska pikkelyei is módosult szőrök, de a különböző toll- és szőrminták gazdáit is kitalálhatták a legkisebbek.
![Violetta Violetta](/site/upload/2024/09/violetta_330x330.png)
![kozonseg_1 kozonseg_1](/site/upload/2024/09/kozonseg_1_330x330.png)
Honnan jön, hová tart a pollen? címmel Prof. Dr. Makra László beszélt a többi között a parlagfű és pollenje által okozott betegségekről.
A látogatók érdekes tényeket tudhattak meg Magyarország vidéki térségeiről, egy kvízekkel pedig próbára tehették magukat hazánk csodás helyeit illetően Kovács Helga vezetésével az Érdekes vidék! Vidéki érdekességek! elnevezésű programon.
![Kovacs_H_2 Kovacs_H_2](/site/upload/2024/09/kovacs_h_2_330x330.png)
![Kovacs_H_1 Kovacs_H_1](/site/upload/2024/09/kovacs_h_1_330x330.png)
Hogyan tudjuk a kisüzemi tejtermelést és tejfeldolgozást sikerre vinni? A tudomány és a gyakorlat egysége egy fiatal hölgy saját gazdaságának példáján keresztül tárult az érdeklődők elé Dr. habil. Horváth József és Szilágyi Szabina előadásában, akik kvízzel és sajtkóstolóval is várták a látogatókat a „Rejtélyek Bociországban” című helyszínen.
![Horvath_J__Szilagyi_Sz_balrol Horvath_J__Szilagyi_Sz_balrol](/site/upload/2024/09/horvath_j___szilagyi_sz_balrol_330x330.png)
![kerdoiv kerdoiv](/site/upload/2024/09/kerdoiv2_330x330.png)
![sajtkostolas_1 sajtkostolas_1](/site/upload/2024/09/sajtkostolas_1_330x330.png)
Lábas Kata Sára, Kérdőné Kovács Eszter és Dr. Korom Annamária ezúttal a hungarikumokat mutatták be testközelből, a programjukat élő népzenével és táncházzal színesítve teremtettek fergeteges hangulatot.
![Labas_Kata_2 Labas_Kata_2](/site/upload/2024/09/labas_kata_2_330x330.png)
![Kerdone_K_E Kerdone_K_E](/site/upload/2024/09/kerdone_k_e_330x330.png)
![Annamari Annamari](/site/upload/2024/09/annamari_330x330.png)
![tanchaz_4 tanchaz_4](/site/upload/2024/09/tanchaz_4_330x330.png)
Dr. Duray Balázs drónbemutatóval láttatta a manuális és az autonóm repülés manővereit, valamint a nagy felbontású RGB kamera és a hőkamera működését és előnyeit, a Kar udvarán.
![Duray_1 Duray_1](/site/upload/2024/09/duray_1_330x330.png)
![dron dron](/site/upload/2024/09/dron_330x330.png)
A cékla amellett, hogy bizonyítottan növeli az állóképességet és javítja az izmok teherbírását, jelentős mennyiségű antioxidánst és oldható rostot tartalmaz. Kiváló egészségmegőrző hatású. Ezt mutatta meg kóstolóval egybekötött előadásával Takácsné Prof. Dr. Hájos Mária, a „Tedd színesebbé a mindennapokat céklával!” című programon.
![total_1 total_1](/site/upload/2024/09/total_1_330x330.png)
![kozonseg_1 kozonseg_1](/site/upload/2024/09/kozonseg_11_330x330.png)
Dr. Albert Réka programján Banánból vonhattak ki DNS-t a látogatók 5 percben, csiszolással, szűréssel, valamint kicsapódással és extrakcióval.
![Albert_R_1 Albert_R_1](/site/upload/2024/09/albert_r_1_330x330.png)
![Albert_R_ansnitt Albert_R_ansnitt](/site/upload/2024/09/albert_r_ansnitt_330x330.png)
Dr. habil. Lantos Ferenc és segítői, Gyalai Ingrid, Kovács Flórián és Dr. Szarvas Adrienn a kóser fűszerpaprika-termesztést mutatták be az érdeklődőknek, akik megismerkedhettek a kóser kertészettel, ezen belül részletes betekintést nyerhettek a fűszerpaprika termesztésbe. A programon résztvevők édes és erős fűszerpaprika fajtákat is kóstolhatnak.
![total_1 total_1](/site/upload/2024/09/total_11_330x330.png)
![Ingrid Ingrid](/site/upload/2024/09/ingrid_330x330.png)
![kostolo kostolo](/site/upload/2024/09/kostolo_330x330.png)
Dr. habil. Monostori Tamás az akvapónia működési elvét ismertette, és az intézményben működő akvapóniás rendszert is megnézették az érdeklődők.
![Monostori_T_1 Monostori_T_1](/site/upload/2024/09/monostori_t_1_330x330.png)
![Akvaponia Akvaponia](/site/upload/2024/09/akvaponia_330x330.png)
Megtelt a Sófalvy előadóterem látogatókkal a Parfümkészítés - az illóolajok, mint a parfümök alapanyagai című programon. Dr. Szabó Krisztina és Dr. Jakab Péter segítségével a látogatók eltérő illóolajokat ismerhettek meg, lehetőségük volt kézbe venni, és megszagolni a jellegzetes illatú termékeket, majd néhány illóolajat kiválasztva parfümöt alkothattak, és saját keverésű illóolaj-kompozíciót kaptak ajándékba.
![ansnitt_total ansnitt_total](/site/upload/2024/09/ansnitt_total_330x330.png)
![illatolas_2 illatolas_2](/site/upload/2024/09/illatolas_2_330x330.png)
![Szabo_Krisztina_2 Szabo_Krisztina_2](/site/upload/2024/09/szabo_krisztina_2_330x330.png)
![Jakab_P_1 Jakab_P_1](/site/upload/2024/09/jakab_p_1_330x330.png)
![Szabo_Krisztina_1 Szabo_Krisztina_1](/site/upload/2024/09/szabo_krisztina_1_330x330.png)