UNKP_borito

A Szegedi Tudományegyetem Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasait köszöntötték

A Mezőgazdasági Karon ketten kapták meg az ÚNKP ösztöndíját.

  

2022. május 25-én köszöntötték a Szegedi Tudományegyetem Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíjasait. Az idei évben 281 hallgató részesült az elismerésben. Ennek köszönhetően 482 millió forint támogatás javította az intézmény kutatási feltételeit. Az eseménynek az SZTE Rektori Hivatala adott otthont, a résztvevőket Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese és Prof. Dr. Badó Attila, az SZTE Junior Akadémia vezetője, az SZTE ÁJTK intézetvezető egyetemi tanára köszöntötte.

 

Az Új Nemzeti Kiválóság Program Magyarország Kormánya által, a nemzeti felsőoktatási kiválóság támogatására alapított ösztöndíjprogram. Célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a fiatal kiválóságok támogatásával segítse a nemzetközi szinten is kiváló, tapasztalt kutatók és alkotók munkáját. Az ÚNKP évről-évre ösztönözni kívánja a kiváló teljesítményt nyújtó kutatást és alkotó tevékenységet az alapképzésben, illetve a mesterképzésben és a doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, illetve fiatal oktatók, kutatók körében. Emellett közvetve erősíti a felsőoktatási alapkutatásokat, a kiemelkedő kutatói, alkotói munka támogatásával pedig példaértékű mintát biztosít a kiválóság elismerésére. Elősegíti azt is, hogy a magyar intézményekben felhalmozódott szakmai ismeretek, kutatási, alkotói eredmények hozzáférhetővé és felhasználhatóvá váljanak a tudományos és művészi tevékenységet folytató közösségek számára.

 

„Köszöntöm a Szegedi Tudományegyetem Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasait, azokat a fiatal tehetségeket, akik a tudomány, az egészségügy, a műszaki és művészeti területeken kimagaslót alkottak - eltérnek az átlagtól, nyitottak az újra, a felfedezésekre. Az ösztöndíj célja ugyanis ezen hallgatók támogatása és az utánpótlás erősítése. Ez a támogatás különösen fontos az olyan elismert egyetemeknek, mint amilyen a Szegedi Tudományegyetem. Innen ugyanis a fiatal kutatók egy nagy, tudományos közösség tagjaiként léphetnek a tudományos pálya útjára. Minden egyetemnek, de a tudományegyetemeknek többek között éppen ezért kiváltképp fontos feladata és küldetése a tehetségek felismerése, kibontása, gondozása. Úgy gondolom ez a közösség egy olyan összetartó, fejlett, modern eszközökkel rendelkező közösség, ahol az oktatók és kutatók kiemelkedő figyelmet fordítanak a legtehetségesebbekre. Ezt Prof. Dr. Karikó Katalin több interjújában is megerősítette az elmúlt két évben. Kifejtette, hogy mennyire fontosak ezek a közösségek, a támogató, biztonságos bázisok, ahol a szakmai kapcsolatokon túl, személyes kapcsolatokra is szert tehet az ember. Azt javaslom, amit egyetemünk kutatóprofesszora is, hogy építsék ki és tartsák meg ezeket a kapcsolatokat” – kezdte gondolatait köszöntő beszédében Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese.

 

Kiemelte: a Szegedi Tudományegyetemen az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasainak köre mára egy sokszínű közösséget formál. A program legkiemelkedőbb jellemzője pedig a folytonosság, avagy, hogy időről-időre lehetőséget teremt arra, hogy ez a közösség még több tagot számláljon.

 

„Az elmúlt hat évben közel 1500 nyertes ösztöndíjasunk volt. Három közülük már hat, tíz már öt, huszonkilenc pedig már négy éve rendszeresen elnyeri ezt a kutatási ösztöndíjat. Ez azt mutatja, hogy kutatómunkájuk folyamatos, magas szintű, és eredményes, valamint ez visszaigazolásként szolgál, hogy jó úton járnak” – zárta köszöntőjét az SZTE oktatási rektorhelyettese.

 

Prof. Dr. Badó Attila, az SZTE Junior Akadémia vezetője és Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese átadták a Szegedi Tudományegyetem Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasainak az okleveleket.

 

2022-ben az SZTE Állam- és Jogtudományi Karon 14-en, a Bartók Béla Művészeti Karon 1 diák, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon 41-en, az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon 4-en, a Fogorvostudományi Karon 4-en, a Gazdaságtudományi Karon 17-en, a Gyógyszerésztudományi Karon 17-en, a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon 9-en, a Mérnöki Karon 8-an, a Mezőgazdasági Karon 2-en (Facebook), a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karon 55-en, a Természettudományi és Informatikai Karon 109-en kapták meg az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját.

 


Forrás: SZTEinfo

Fotó: Sahin-Tóth István

Események

Rendezvénynaptár *