Cikk_Wellmann_borito

A legfrissebb növénytermesztési, állattenyésztési és ökonómiai kutatási eredményeiket mutathatták be a résztvevők a XIX. Wellmann Nemzetközi Tudományos Konferencián


Plenáris és szekcióülésekkel, illetve a poszterszekcióval ünnepelte a XIX. Wellmann Nemzetközi Tudományos Konferenciát a szervező SZTE Mezőgazdasági Kar, az Agrármodernizációs és Régiófejlesztési Alapítvány, a Szegedi Akadémiai Bizottság és a temesvári Bánát Agrár- és Állatorvostudományi Egyetem.


Dr. Tabita Cornelia Adamov, a temesvári Bánát Agrár- és Állatorvostudományi Egyetem, Menedzsment és Falusi Turizmus Kar kutatásért felelős dékánhelyettese örömét fejezte ki, hogy a nehéz, pandémiás időszakot követően, három év után végre személyes részvétellel rendezhettük meg a konferenciát. Kiemelte, húszéves múltra tekinthet vissza a temesvári egyetem és az SZTE Mezőgazdasági Kar együttműködése, így folyamatosan megoszthatják egymással kutatási eredményeiket.


IMG_5191


Dr. habil. Monostori Tamás, az SZTE MGK főiskolai tanára, az MTA SZTB Mezőgazdasági Szakbizottságának elnöke beszédében kiemelte, a Magyar Tudományos Akadémia regionális bizottságainak egyik fontos feladata az adott régió tudományos életének megszervezése, elősegítve a tudósok közötti együttműködést, egymás kutatásainak megismertetésével. A Wellmannhoz hasonló konferenciák is ezt a célt szolgálhatják, kiterjesztve a hálózatot az egész országra, sőt a határokon túlra is. Bizottságuk tíz éve nagy örömmel vesz részt a Wellmann Konferencia lebonyolításában – tette hozzá. A közreműködést megkönnyíti, hogy a két munkabizottság vezetői a Kar oktatói és mind a négy munkabizottságot egyetemi oktatók vezetik, akik szükségét érzik annak, hogy a legújabb tudományos eredményeket a hallgatókkal is megosszák. A XIX. Wellmann Nemzetközi Tudományos Konferencia kiválóan szolgálhatja ezt a feladatot, mert a résztvevők között több PhD-hallgató, sőt néhány BSc-hallgató is van – mondta Dr. habil. Monostori Tamás. A mezőgazdaság a munka, a gazdaság és a tudomány területe, ahol a tudomány és annak eredményei közvetlen kapcsolatban állnak a gyakorlattal, és a mezőgazdasági gyakorlat az élelmiszerellátáson keresztül mindenki mindennapjait befolyásolja. Ez utóbbi gondolat tragikus alátámasztása a szomszédságban zajló háború és következményei, amelynek hatásai az egész világon érezhetőek lesznek – utalt az orosz-ukrán háborúra Dr. habil. Monostori Tamás.


IMG_5205


A Sófalvy előadóteremben megtartott plenáris előadások előtt az SZTE Mezőgazdasági Kar oktatási dékánhelyettese, Dr. habil. Komarek Levente köszöntötte az egybegyűlteket.

„Nagy öröm számomra, hogy számos hazai és külföldi előadó megtiszteli jelenlétével konferenciánkat. A plenáris előadások mellett 5 szekcióülésre, illetve poszterek bemutatására is sor kerül. Az érdeklődők az állattudományi, a növénytudományi, valamint az agrárökonómiai és vidékfejlesztési témák közül válogathatnak. Bízom benne, hogy a mai tudományos tanácskozás hozzájárul a különböző agrárspecifikus szakterületek kohéziójának megteremtéséhez” – fogalmazott az oktatási dékánhelyettes.


IMG_5213


IMG_5247


Az angol nyelvű, nemzetközi konferencia fő témái az élelmiszertermelés és feldolgozás, a környezetvédelem, a fenntartható gazdálkodás, az agrárközgazdaság, a vidékfejlesztés és a falusi turizmus voltak. A témák lefedték a mezőgazdaság valamennyi területét, a növénytermesztéstől az állattenyésztésen át, a gazdasági kérdésekig – mondta Dr. Kiss Orsolya, az SZTE MGK Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézetének főiskolai docense, a rendezvény titkára. Idén összesen 108 résztvevő, köztük egyetemi oktatók, fiatal kutatók, PhD-hallgatók és MSc-hallgatók is előadtak a konferencián, valamint hazai egyetemek külföldi hallgatói is csatlakoztak, de érkeztek előadók a többi között Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Ukrajnából is. Bemutatkoztak a hazai agrár-kutatási élet résztvevői. A növénytermesztés témájában olyan sok előadás érkezett, hogy két szekciót is kialakítottunk, egyrészt a szántóföldi növénytermesztésre, másrészt a növényélettani vizsgálatokra fókuszálva, de állattenyésztési és ökonómiai előadásokat is hallhattak az érdeklődők. A poszter szekcióban pedig ötvenkét posztert mutattunk be – fogalmazott Dr. Kiss Orsolya a konferencia titkára. A konferencia célja, hogy a hazai és külföldi szakemberek számára fórumot biztosítson a mezőgazdaság aktuális kérdéseinek megválaszolására. A konferencián elhangzott előadások és a poszter szekció anyagából online absztraktkötet készült, amely a Kar honlapján olvasható, illetve a Kar által működtetett tudományos folyóiratban, a Review on Agriculture and Rural Development (RARD) című online kiadványban is publikálhatnak a konferencia résztvevői. A tudományos életpálya fontos része a megjelenés, de a konferencián elhangzott előadásokkal egyúttal fel is hívhatják kutatásaikra a figyelmet és első kézből értesülhetnek az új tudományos eredményekről – foglalta össze a konferencia jelentőségét Dr. Kiss Orsolya, főiskolai docens.


IMG_5187


A poszter szekció megnyitóján Prof. Dr. Makra László, az SZTE Mezőgazdasági Kar Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézetének egyetemi tanára mondott beszédet, aki megemlékezett Wellmann Oszkár (1876 – 1943) állatorvosról, állattenyésztési szakemberről, a Wellmann Nemzetközi Tudományos Konferencia névadójáról is. Wellmann Oszkár korszerű, kísérletes biológiai kutatási módszerek alapján írta le az állati szervezet ásványianyag-forgalmának biokémiai alapjait, és tudományos eredményeivel hozzájárult a hazai takarmányozási módszerek okszerűbbé válásához. Ugyancsak nevéhez fűződik a szarvasmarha-törzskönyvezés tudományos alapjainak kidolgozása és országos bevezetése. Munkásságával és életművével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az állattenyésztéstan az állatorvosképzés fontos része legyen. Ahogy Wellmann Oszkár kutatásaival új tudományágat hozott létre, úgy igyekszik a XIX. Wellmann Nemzetközi Tudományos Konferencia is a legfrissebb kutatási eredmények bemutatásával szélesíteni az agrárágazat kutatóinak látókörét – fogalmazott Prof. Dr. Makra László.


IMG_5400


IMG_5416



IMG_5439


IMG_5429


IMG_5497


IMG_5453