boritokep

Kutatók Éjszakája 2024

Tizennyolcféle programon keresztül lehet bebarangolni a Mezőgazdasági Kar épületét 2024. szeptember 27-én (pénteken) 17.00 órától a Kutatók Éjszakáján.

Valamennyi korosztály számára érdekes programokat ígér az SZTE Mezőgazdasági Kar az idei Kutatók Éjszakáján.

A Mozaikok a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum éveiből című nyitóelőadáson, levéltári iratanyagokra támaszkodva elevenítjük fel a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum történetét.

A „Tedd színesebbé a mindennapokat céklával” című foglalkozáson a különböző cékla-termékekkel ismerkedhetnek meg a látogatók.

A Banán smoothie - DNS kivonása növényi sejtekből című programon egyszerű eljárással vonhatnak ki a banánból DNS-t a látogatók.

Az érdeklődők interaktív Drónbemutatón is részt vehetnek, de az Érdekes vidék! Vidéki érdekességek!, vagy akár a Hungarikumok testközelből című kvízzel egybekötött kiállításon is új ismereteket szerezhetnek.

Tárlatvezetéssel várjuk az érdeklődőket a vásárhelyi különlegességnek számító Trófea teremben, ahol egyúttal a vadhús szerepével is megismerkedhetnek a vadgazdálkodásban.

Idén ismét jelentkeznek a Tejút – a tehéntől az asztalig, az Alkalmazott kórbonctan, vagy a Gyógytea-kóstolás című népszerű programjaink.

A "Rejtélyek Bociországban" címmel a kisüzemi tejtermelést és tejfeldolgozást vehetjük górcső alá, női szemmel.

Az "Állati jó falatok" című foglalkozáson megtanulhatják az érdeklődők, hogy hogyan készítsenek jutalomfalatot kis-, és nagy kedvenceinknek. A többi között az érdeklődők nyomon követhetik majd azt is, hogy Honnan jön, hová tart a pollen.

Megismerhetjük a Parfümkészítés egyik fajtáját; az illóolajokat, mint a parfümök alapanyagait.

A méhek csodálatos világa tárul elénk azon a bemutatón, amely a méhcsaládok jól felépített társadalmi rendszerét mutatja be.

Valaki megdézsmálta a takarmányraktárt. Ki tudod találni ki a tettes? Szőr, gyapjú és tollminták felismerése, bemutatása, mikroszkópos vizsgálata segít a megoldásban.

A kóser kertészet: a fűszerpaprika-termesztés  bemutatása is fontos szerepet fog kapni az SZTE Mezőgazdasági Kar 2024-es Kutatók Éjszakájának programjában.

A tavalyi siker után ismét jelentkezik az Akvapónia a gyakorlatban című állomás is, ahol az érdeklődők előadás keretében ismerhetik meg az akvapónia működési elvét, a halak és növények telepítésének szabályait, majd megtekinthetik az intézményben működő akvapóniás rendszert.


Minden érdeklődőt kóstolóval várunk a bejáratnál.

 

A részletes program ITT letölthető.


Az SZTE Mezőgazdasági Kar - Kutatók Éjszakája Plakát ITT letölthető.


A programokól az alábbi linken is tájékozódhat:

Kutatók Éjszakája – 2024. szeptember 27 - 28. (kutatokejszakaja.hu)

Események

Rendezvénynaptár *