A XXIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon rendezték meg az Agrárszakképző Intézmények II. Országos Gazdászversenyét, amelyen délelőtt elméleti feladatokkal, délután pedig gyakorlati megmérettetésekkel várták a középiskolás csapatokat.
A feladatok között a takarmányok kimérésétől a palántázáson át, a dróntérkép értelmezéséig sokféle kihívással kellett megküzdeniük a versenyzőknek. A versenyen a kérdések sorában még a haszonállat súlybecslése vagy a ló részeinek felismerése is szerepelt, de azt is megmutathatták a gyerekek, hogy miként tudják használni mobil eszközeiket a mezőgazdaságban.
A Szegedi Tudományegyetem oktatói segítőként vettek részt a verseny lebonyolításában, Dr. Kocsisné Dr. Gráff Myrtill, főiskolai docens, Szamosköziné Dr. Kispál Gabriella, adjunktus valamint Gyalai Ingrid és Szarvas Adrienn, illetve Bordé Ádám és Beier László tanársegédek működtek közre. Dr. Benk Ákos, főiskolai docens pedig műsorvezetőként vállalt fontos szerepet a Gazdászversenyen. Dr. Mikó Edit, az SZTE MGK dékánja a zsűriben képviselte Karunkat, a szervező Alföldi Agrárszakképzési Centrum rendezvényén, amelynek főigazgatója szintén karunk oktatója, Dr. Horváth József, egyetemi docens.
A megmérettetés I. helyezettje a Déli ASzC Kiskunfélegyházi Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium csapata lett (versenyző diákok: Becsei Dávid, Kerepesi Roland, Turuc Tamás, felkészítő oktató: Kiss Jenő), II. helyezést az Északi ASzC Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola csapata vívta ki Putnokról (versenyző diákok: Demeter Bence, Kompán-Fresó Ádám, Új-Tózsa Koppány, felkészítő oktatók: Földvári István, Takács Károly), míg a III. helyezett: Alföldi ASzC Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola csapata lett Hódmezővásárhelyről (versenyző diákok: Grósz Valter, Gyúrós Péter, Sándor Richárd, felkészítő oktató: Szabó Ákos). A három első helyezett az SZTE Mezőgazdasági Kar Különdíját is elnyerte, amelyet Dr. Mikó Edit, a Kar dékánja adott át. A nyeremény az ajándékcsomagok mellett az I. helyezett csapat tagjai számára 150 ezer, a II. helyezett csapat tagjai számára 100 ezer, a III. helyezett csapat tagjai számára pedig 75 ezer forint ösztöndíjat jelent, amelyet a Kar hallgatójaként fognak megkapni.
A XXIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok utolsó napján tartotta meg Karunk a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetséggel közösen a XXXVI. Szent György Napi Juhásztalálkozót. Dr. Mikó Edit, a Mezőgazdasági Kar dékánja a hagyományőrzést emelte ki köszöntőjében.
Kiss György, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség termelési alelnöke megerősítette, a juhászatnak hosszú távon is van jövője, és az ágazat jelentős technológiai fejlődést is magáénak mondhat a generációváltással. A rendezvényen Csomai Géza, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Állattenyésztési Osztály, Legeltetésre Alapozott Állattartási Alosztályának vezetője köszöntőjében a legeltetés fontosságát hangsúlyozta, amely a mostani takarmányárak mellett egyre kiemeltebb szerepet kap. Ezernél is többen vettek részt abban a kérdőíves felmérésben, amely a legelőtulajdonosokat az országban lévő gyepek állapotáról kérdezte meg. Hozzátette, az utóbbi három évtizedben ez a terület nem kapott elég figyelmet, ez azonban a jövőben változni fog. Bátor Árpád, a Juh és Kecske ágazati Szakmaközi Szervezet elnöke elmondta, hogy az általa képviselt szervezet hosszas egyeztetés után jött létre, amelynek a fő feladata, hogy az ágazat szereplőit segítse.
A találkozón a kilátogatókat juh- és kecsketermékekből készült ételek gasztronómiai bemutatójával illetve az ágazathoz kapcsolódó technológiai és kézműves látnivalókkal, továbbá juhnyírási és -körmözési bemutatókkal, valamint folklórműsorral és gyermek-rajzversennyel is vártuk. A bográcsokban hagyományos juhász ételek rotyogtak. A főzőket a főszínpadon mutatta be az egyik szervező, Dr. Kocsisné Dr. Gráff Myrtill, az SZTE MGK főiskolai docense az érdeklődőknek.