gasztronomiai_bemutato_borito

Felhívás gasztronómiai bemutatóra

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar (Hódmezővásárhely) és

a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség

2023. május 6-án (szombaton) a XXXVII. Szent György Napi Juhásztalálkozó alkalmával rendezi meg a

 

JUH- ÉS KECSKETERMÉKEKBŐL KÉSZÜLT ÉTELEK GASZTRONÓMIAI BEMUTATÓJÁT.

 

 

A bemutató helyszíne: az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítási területe, Hódmezővásárhely (47-es számú főút, 195. km). A főbejárattól rögtön balra, a színpad mögött (szokásos helyszín).

 

A bemutatóra, korra és nemre való tekintet nélkül bárki nevezhet.

 

Nevezési határidő: 2023. május 3.

 

A benevezett főzőknek minden kellékről önállóan kell gondoskodnia (alapanyag, fűszerkeverék, főzőedény, tüzelőanyag, tálaló edény, stb.).

A főzőknek minimum 5 kg alapanyagot kell biztosítania, melyet előkészített állapotban kell magával hoznia.

A bemutatón csak az vehet részt, aki bemutatja a hatósági állatorvos által kiállított – "Állatorvosi bizonyítvány a hús közfogyasztásra való alkalmasságáról" szóló – igazolást, illetve felmutatja a húsvásárlásról szóló számlát a szervezőknek.

 

A főzésre 2023. május 6-án, 7:00 és 7:30 között érkezzenek, az ételeknek 13:00 órára kell elkészülniük.

A bemutatón bármilyen juh- és kecskehúsból készült étel főzhető.

Az idén nem lesz verseny, így zsűrizés sem! A bemutató során népszerűsíteni kívánjuk a birka- és kecskehúsból készült ételeket.

13:30-kor minden főzőt felhívunk a színpadra, ahol lehetősége lesz szóban bemutatni az elkészített ételt (pl. melyik vidék étele, hogy készült, egyedi fűszerezés, stb). Az ismertetés után minden résztvevőnek egy kis ajándékcsomaggal köszönjük meg a részvételt.


Az elkészített étellel a főzők szabadon rendelkeznek, (baráti körben elfogyaszthatják, szétoszthatják, stb.), arra a rendezőség igényt nem tart és térítést nem fizet.

 

A jelentkezők maximum 2 db bográccsal vehetnek részt a bemutatón.

 

További információ: Dr. Gráff Myrtill

Tel.: 06-30/532-9696

e-mail: kocsisne.graff.myrtill@szte.hu


A JUH- ÉS KECSKETERMÉKEKBŐL KÉSZÜLT ÉTELEK GASZTRONÓMIAI BEMUTATÓJÁRA a Felhívás és a Jeletkezési lap ITT elérhető.

Események

Rendezvénynaptár *