Technikus hallgatók érkezhetnek Karunkra szakmai gyakorlat keretében.
Franciaország tengerentúli megyéjéből, Martinique-ról Vincent RIPOCHE, a Le Robert-i Mezőgazdasági Szakgimnázium és Technikum (https://eplefpa-lerobert.educagri.fr/) igazgatója hivatalos magyarországi látogatása keretében látogatott el Karunkra.


Igazgató Úr megtekintette a Takács Ferenc Gyakorlati Képző Központot, a Tangazdaságot, valamint a BOPPE Kft. tejfeldolgozó üzemét is.



Tekintettel arra, hogy az iskola egyik legfontosabb profilja az élelmiszeripari-technikus képzés, a képzésben részt vevő hallgatók külföldi gyakorlat keretében érkezhetnének Hódmezővásárhelyre, ahol a BOPPE Kft. nyitott 1-2 fő francia diák kéthónapos gyakorlatra történő fogadására. A diákok érkezésére az ERASMUS+ program keretében kerülne sor, a tervek szerint jövő június-júliusban.

Vendégünket Dr. Makra László, professor emeritus; Dr. Jani Péter, hivatalvezető; valamint a Takács Ferenc Gyakorlati Képző Központban Kérdőné Kovács Eszter és Győriné Berényi Gizella, mesteroktató; míg a BOPPE Kft. tejüzemében Kis Sándor, ügyvezető fogadta és látta vendégül.
