boritokep

Bajáról, Szegedről és Orosházáról is érkeztek érdeklődő diákok az SZTE MGK első idei Nyílt Napjára


Nagy érdeklődés mellett tartottuk meg a Mezőgazdasági Kar I. KARI NYÍLT NAPJÁT az intézmény Sófalvy előadótermében. A többi között Bajáról, Szegedről, Orosházáról és Hódmezővásárhelyről is több mint ötven diák érkezett a programra szüleikkel, tanáraikkal a környékbeli települések gimnáziumaiból, technikumaiból, szakgimnáziumaiból és szakképző iskoláiból.


IMG_8396


A leendő hallgatókat Dr. habil. Mikó Edit dékán köszöntötte, aki bemutatta a Nyílt Nap előadóit, majd Dr. Csiba Anita főiskolai docens tartott előadást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által a MEC_N 140587 azonosítószámú, "Agrárinnováció 5.0" című Tudományos Mecenatúra Pályázat keretében a „Precíziós technológiák alkalmazása a mezőgazdaság területén” címmel.


IMG_8415


A precíziós mezőgazdaság óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt ötven évben – mondta Dr. Csiba Anita. Fél évszázada még számológéppel számolták a műtrágya, a növényvédő szerek vagy a takarmány adagolását a mezőgazdaságban, majd először az USA és Ausztrália, utána Norvégia, Svájc, Ukrajna és Oroszország területén, tehát ahol nagy üzemméretekben folyt a termelés, elindult, majd egész Európában is egyre elterjedtebbé vált a mai értelemben vett precíziós gazdálkodás.


IMG_8420


Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának fő célkitűzése, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű, megfizethető árú élelmiszerrel lássa el az európai uniós piacot úgy, hogy emellett a környezetterhelést is csökkentse. Ez a precíziós gazdálkodással érhető el – fogalmazott a főiskolai docens.


2020 utáni időszakban a Közös Agrárpolitika 9 fő célt fogalmazott meg. Ebben a többi között szerepel a méltányos jövedelem a mezőgazdaságban dolgozók számára, az erőviszonyok kiegyenlítése, a klímaváltozás elleni fellépés, a környezetvédelem, a tájkép és biodiverzitás megőrzése, a generációs megújulás, vagy az élő vidéki területek megőrzése is.


Magyarország élelmiszergazdaságában 60%-kal nagyobb potenciál van a jelenleginél, többet kell termelni, ez elsősorban digitalizációval érhető el.


IMG_8406


A különféle farm menedzsment rendszerek, olyan moduláris rendszerként működnek, amelyekkel megvalósítható a precíziós állattartás és optimalizálható a termelés különböző fajú, hasznosítási irányú és létszámú gazdasági állatot tartó vállalkozások esetében.


Dr. habil. Komarek Levente, oktatási dékánhelyettes a 2023. szeptemberében induló képzéseket mutatta be a Nyílt Nap résztvevőinek.


Alapképzésben négy, felsőoktatási szakképzésben pedig három szakot kínálunk a leendő hallgatóknak, amelyek közül az agrár- és üzleti digitalizáció alapképzési szakunk új, az idei tanévben indult először a Karon. Az új képzésről egy promóciós kisfilmet is megnézhettek a résztvevők.


IMG_8428


Valamennyi 2023 szeptemberében induló képzésünk elérhető nappali és levelező, illetve állami ösztöndíjas és önköltséges formában is. Hozzátette, Karunk 2000-től az SZTE főiskolai Karaként, 2005-től pedig egyetemi Karaként működik, amely nemcsak a képzési kínálat megújulását garantálja, de folyamatosan újulnak meg a Mezőgazdasági Kar Andrássy úti épületének terei is. Nemrégiben modernizáltuk a Kovács Gábor Takarmányvizsgáló Laboratóriumot, új az informatikai laborunk és a Sófalvy előadóterem is, ahol már XXI. századi körülmények között folyhat az oktatás. Egyebek mellett hagyományainkról, gyakorlatorientált képzéseinkről is mesélt a diákoknak az oktatási dékánhelyettes.


IMG_8452


Dr. habil. Komarek Levente felhívta a figyelmet arra, hogy két pályázat is ösztöndíj-lehetőségeket kínál az érdeklődő középiskolások számára, a TDK versenyfelhívására 2023. február 6-ig, a Gazdálkodj okosan! pályázatra pedig 2023. március 31-ig nyújthatják be dolgozataikat a diákok. Értékes ösztöndíjak találnak majd gazdára, hiszen mindkét pályázat esetében az 1. helyezett 100.000 Ft, a 2. helyezett 75.000 Ft, a 3. helyezett 50.000 Ft ösztöndíjat nyer, melyet a Kar hallgatójaként fog megkapni, a sikeres felvételi után. A pályázatokon való részvételért és a helyezésekért 2024-től intézményi többletpontok is járnak, amelyet öt éven belül lehet felhasználni a felvételi eljárás során.


IMG_8433


Dr. Hupuczi Júlia beiskolázási dékánhelyettes a Nyílt Napon elmondta, hogy nappali tagozaton, partnercégeink bevonásával, a képzések választhatók duális és kooperatív képzési formában is. A duális képzésben tanuló hallgatók már diákéveik alatt különböző cégeknél szerezhetnek a tanulás mellett gyakorlati és munkatapasztalatot. Mindezért pénzbeli juttatást kapnak, de jogosultak lesznek a további ösztöndíjakra is. A nappali képzésre jelentkező duális hallgató az egyetemi jelentkezéssel párhuzamosan a kiválasztott partnercéghez is be kell, hogy adja jelentkezését, majd a központi felvételi eljárás és a cégnél történő felvételi elbeszélgetés sikere után lehet valakiből duális hallgató. Nem kell elkeseredni, ha valaki nem jut be a kiszemelt céghez, hiszen a második félévtől ismét próbát tehet, és ekkor is áttérhet a duális képzési formára. A duális hallgató számára nagy elhivatottság szükségeltetik, hiszen a szorgalmi időszakban ugyanúgy részt vesz az oktatásban, akárcsak a többi hallgató, a vizsgaidőszakban viszont (decembertől februárig és májustól augusztusig) dolgoznia kell a cégnél, ugyanakkor eredményes vizsgákkal kell zárnia kurzusait. Előny, hogy a cégnél kapott juttatás viszont az egész tanévben jár a hallgatónak, akkor is, amikor éppen nem végez munkát.


IMG_8480


Mészárosné Herbich Katalin a Tanulmányi és Továbbképzési Osztály vezetője a felvételi eljárás folyamatát ismertette a hallgatósággal. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2023-tól eltörölték az egyes szakokon a jogszabályi minimumpontot és a kötelező emelt szintű érettségit. A felvételi eljárás során összesen 500 pont szerezhető, melyből a középiskolai tanulmányi eredményért és az érettségi eredményért maximum 200-200 pont kapható, valamint további 100 többletpont szerezhető meg, például a nyelvvizsgáért vagy OKJ-s bizonyítványért. Az osztályvezető asszony a pontszámítási kalkulátort ajánlotta a résztvevők figyelmébe, amellyel már most ki lehet számolni a potenciálisan megszerezhető pontokat. A felvételi tájékoztató karácsony előtt fog megjelenni – mondta Mészárosné Herbich Katalin, a jelentkezési határidő pedig 2023. február 15-e lesz.


IMG_8503