Tanévnyitó Ünnepi Tanácsüléssel nyitotta meg a 2022/2023-as tanévet a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara. A hódmezővásárhelyi Városháza Dísztermében megtarott ünnepségen Dr. habil. Komarek Levente az SZTE Mezőgazdasági Karának oktatási dékánhelyettese ismertette a Kar idei beiskolázási adatait.
A 2022. évi általános és pótfelvételi eljárás során 218 hallgató nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára alapképzésben és felsőoktatási szakképzésben nappali és levelező tagozaton, amely az elmúlt 15 év egyik legsikeresebb beiskolázási évének számít.
Az általános felvételi eljárásban 192, míg a pótfelvételi során 26 fő nyert felvétel Karunkra. Alapképzésben az agrár- és üzleti digitalizáció, a magyar és angol nyelvű mezőgazdasági mérnöki, a vadgazda mérnöki, illetve a vidékfejlesztési agrármérnöki, a felsőoktatási szakképzésben pedig a gyógy- és fűszernövények, a mezőgazdasági továbbá a ménesgazda szakon kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat az új hallgatók. Nappali tagozatra 131, míg levelező tagozatra 87 hallgató beiratkozására nyílt lehetőség – foglalta össze Dr. habil. Komarek Levente.
A felvett hallgatók 77 százaléka alapképzésben, míg 23 százaléka a felsőoktatási szakképzés keretében végezheti tanulmányait Karunkon. Az alapképzésekre 167 hallgató nyert felvételt, a legnépszerűbb szak továbbra is a magyar nyelvű mezőgazdasági mérnöki alapképzési szak volt, ide a hallgatók 41 százaléka jelentkezett. A felsőoktatási szakképzésekre 51 hallgató felvételizett sikeresen, ezen a képzési területen a legnépszerűbb a gyógy- és fűszernövények felsőoktatási szakképzés volt, ezt a jelentkezők 51 százaléka választotta a felvételi eljárás során – tette hozzá az oktatási dékánhelyettes. A sikeresen felvételizők jelentős része államilag támogatott képzésben részesül.
Az angol nyelvű mezőgazdasági mérnöki alapképzési szakra 19 országból, többek között Brazíliából, Ghánából, Indiából, Indonéziából, Jemenből, Jordániából, Kínából, Laoszból, Nigériából, Pakisztánból is érkeznek hallgatók továbbtanulni Hódmezővásárhelyre. A sikeres felvételihez alapképzésben 280, míg felsőoktatási szakképzésben 240 pontra volt szükség.
Dr. habil. Komarek Levente a Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen a graduális képzések mellett a posztgraduális képzések sikeres indításáról is beszámolt beszédében. A precíziós agrárgazdálkodási szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzés és a növényvédelmi szakmérnök szakirányú továbbképzés esetében zárult sikeresen a beiskolázás, a szakmérnökökkel együtt több mint 250 új hallgatót köszönthetünk 2022 szeptemberében a Mezőgazdasági Karon. Hozzátette, a Kar a hallgatókért folyó hazai és nemzetközi versenyben szép teljesítményt ért el idei beiskolázási eredményével, amellyel az elmúlt 15 év legsikeresebb beiskolázási időszakán van túl, amelyért köszönetet mondott kollégáinak. A kitartó munkára a jövőben is szükség lesz, annak érdekében, hogy a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara az oktatás területén mind a hazai, mind a nemzetközi versenyben megállja a helyét, és továbbra is a térség, valamint a dél-alföldi régió meghatározó agrár-felsőoktatási intézménye maradjon.
Dr. habil. Mikó Edit, az SZTE Mezőgazdasági Kar dékánja megköszönte a gólyáknak, hogy a mezőgazdaságot választották hivatásuknak. „Egy mezőgazdásznak mindig van munkája, és garantáltan soha nem unatkozik” – utalt az idei aszály mezőgazdaságot érintő nehézségeire a dékán. „Bízom benne, hogy megtalálják a helyüket a gazdászok közösségében, és azt ígérem Önöknek, hogy mindig Önök mellett állunk majd, legyen az kaland, kihívás, vagy akár problémák, segítünk és mindig nagyon büszkék leszünk Önökre” – tette hozzá Dr. habil. Mikó Edit. A Mezőgazdasági Kar dékánja arra biztatta az elsőéveseket, hogy éljenek azokkal a lehetőségekkel is, amelyeket a Szegedi Tudományegyetem biztosít a diákok számára és ne csak Vásárhelyet, vagy Szegedet ismerjék meg, de használják ki az Erasmus-program kínálta lehetőségeket is. „Járják be a külföldi egyetemeket tanulmányaik során, de utána jöjjenek mindig haza, hogy tudásuk eredményét itthon kamatoztassák. Legyenek mindig büszkék arra, hogy a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának hallgatói itt Hódmezővásárhelyen” – tette hozzá a dékán.
A hallgatói fogadalomtétel után Dr. habil. Mikó Edit, a Mezőgazdasági Kar dékánja elé járultak a gólyák, aki egy kézfogással hallgatóvá fogadta a Kar elsőéves hallgatóit.
A város nevében Dr. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere köszöntötte az elsőéveseket, aki a többi között a város kínálta szórakozási, szabadidős és sportolási lehetőségekre is felhívta a gólyák figyelmét. A város a megyei jogú városok között a legbiztonságosabb – a kiépített térfigyelő és kamerarendszernek köszönhetően –, így a Kar hallgatói is ideális környezetben tölthetik majd diákéveiket. Akik ideiglenesen lakóhelyüknek választják Hódmezővásárhelyet, azok városkártyát is igényelhetnek, amellyel a többi között kedvezményesen látogathatók például a muzeális intézmények. A változások a mezőgazdaságban évről-évre tetten érhetőek – mondta a polgármester – a nők növekvő aránya a szakmában, a digitalizáció fokozódó szerepe, az éghajlatváltozás hatásai is új helyzet elé állították a gazdálkodókat.
Felértékelődött továbbá az önellátás szerepe. Hozzátette, bízik abban, hogy ha külföldi tapasztalatszerzéssel gazdagodva is, de a jövő agrárszakemberei hazatérnek majd Magyarországra, és a tudásukat átadják hazájuknak. Emlékeztetett arra, hogy a jelenlévők jó szakmát, jó várost, jó egyetemet és Kart választottak, ahol minden adott, hogy a tudást élhető környezetben sajátíthassák el, majd szimbolikusan a város polgáraivá fogadta a Kar elsőéves hallgatóit.
Az ünnepségen Dr. Jani Péter, az SZTE Mezőgazdasági Kar Dékáni Hivatalának vezetője bemutatta a Kar új munkakörbe lépett dolgozóit.
A Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen Koncz Barbara, az SZTE Mezőgazdasági Kar korábbi mezőgazdasági mérnöki szakos hallgatója énekelt, gitáron kísérte Bugyi József.