A részben Algéria és Líbia közé beékelődő, Tunézia legdélebbi és egyben legnagyobb kormányzóságát jelentő Tataouine 4 millió hektár területű, ebből 1,5 millió hektár természetes legelő, arid klímával, nagyon kevés csapadékkal (50-100 mm évente^[1]), az öntözhető terület csupán 8 ezer ha, de ezt sem hasznosítják teljes mértékben. A régióban a mezőgazdaságnak megkülönböztetett szerepe van, elsősorban az állattartás és a gyümölcstermesztés (olíva, datolya, füge) dominál. Az állatállomány 3114 ezer birka, 79 ezer kecske (összesen 4400 gazdálkodó tulajdonában) 12300 teve (667 termelőnél) és 340 tehén (62 gazdánál, de ez még nagyon új faj a régióban, sőt a klíma ennek tartásához csak nagyon korlátozottan alkalmas). Az állattenyésztés szerkezetére jellemző, hogy az állatok 90%-a kisgazdaságokban van. Csak Tataouine körzetében 12 ezer tevetehenet tartanak, viszont az állomány genetikailag heterogén, elsősorban kettős hasznosítású, azaz a hús és a tej egyaránt gazdasági hasznot hajt. A helyiek szerint a tej önköltsége - ellentétben az általános vélekedéssel - nem magas, a nem helytálló információ terjesztése mögött a „tehéntej-lobbit” gyanítják. A termelőkkel és helyi szakemberekkel folytatott beszélgetések alapján úgy tűnik, a helyben, közvetlenül értékesített friss tevetej ára 2-2,5€, míg ugyanez Tuniszba szállítva és ott értékesítve már 12-13€ is lehet, míg egy-egy fejésben lévő teve napi kiegészítő takarmány-szükségletének bekerülési költsége legföljebb 2 €.

A tíz hónapos laktációban egy-egy állattól fejt 1000-2000 liternyi tej sajátos fizikai tulajdonságait, ízvilágát az extenzív takarmányozásban kell keresni. Az állatok ugyanis a természetes legelők flóra-összetétele okán a gyógy-és aromanövények mellett sok halofita (sótűrő), így magas sótartalmú növényt is fogyasztanak - ha intenzív takarmányozásra állítjuk át az állatokat, ezek mennyisége jelentősen megcsappan (vagy eltűnnek a táplálékból), így nagy valószínűséggel változhat a tej minősége is (hasonlóan az intenzív tejhasznú tehén-tartáshoz). Hagyományos tartásban a csordát két részre osztják: a borjas - és fejésben lévő - tehenek a gazdaságban és annak közvetlen közelében vannak, míg a szárazon állók a gazdaságtól (településtől) messze lévő legelőkön vannak, természetesen pásztor fölügyelete mellett. Novembertől februárig ezek az állatok rendszerint egy-egy időszakos sós tó (sebkha) medre közelében legelnek (olyan növényeket is elfogyasztva, amiket más fajok nem esznek meg), itt jelentős mennyiségű sót is fölvesznek, ami egyfajta természetes - ösztönösen kiváltott - prevenciós mechanizmus a Kraft-betegség^[2] ellen. Kora tavasszal ezekről a területekről az állatokat vagy a sztyeppére hajtják (főleg, ha kellően csapadékos volt az időjárás, így van elég legelni való és akkor itt is maradnak a teljes szezonban), vagy a líbiai és az algériai határ mentén található hegyvidéki területre, ahol gyakorlatilag nincs számára táplálék-konkurens faj. A sós legelőkön tartással függ össze, hogy a téli időszakban a teve kétnaponta iszik, míg a forró nyár ellenére máskor hetente csak egyszer.

A kormány 2016-ban indította a négy éves, 2020-ig tartó teve termékpálya-fejlesztési programot, aminek megértéséhez fontos adalék, hogy egész Tunéziában 57 ezer teve található, amiből 40 ezer a termelésben lévő tehén, mindez pedig 2300 tevetartó gazdánál van. A legfontosabb hasznosítási irány a viszonylag jelentős kereskedelmi forgalmat is jelentő tevehús, a tej zömét viszont a termelők családjai fogyasztják el. Azok a gazdák, akik félintenzív vagy intenzív termelést akarnak folytatni, elsősorban az oázisokban vagy a városközeli, öntözhető területek környékén telepednek meg. A teve jelentőségét jól érzékelteti, hogy vele 1,2 millió hektárnyi arid legelőterületen biztosítható az ökológiai egyensúly, olyan szélsőséges körülmények között, ahol más gazdasági haszonállat már nem tartható.

A teve talán a leghosszabb szaporodási ciklussal jellemezhető gazdasági haszonállat-faj, ivarérettségét három éves korban éri el. A teheneket december és március között vemhesítik (és az ellés is mindig télen van), a vemhességi idő 380 nap, a két ellés között 24 hónap telik el, a tehenek átlagosan 20 éves korig vannak termelésben. Az ikerellés szinte ismeretlen a fajnál, különlegességét jól mutatja, hogy 2014-ben előfordult egy eset, ebből tudományos publikáció is született. A hizlalás kezdete 8-10 hónapos korra, az elválasztás idejére esik, ekkor nagyjából 120 kilós a fiatal állat. A hizlalási idő 180-210 nap, ez alatt a napi tömeggyarapodása átlagosan 650 gramm, a jogszabályban előírt legkisebb engedélyezett vágósúly (élősúlyban megadva) 250 kg. Az évente megtermelt hús mennyisége 2500 tonna, a vágóhidakról 575 tonna bőr és 30 tonna szőr is kereskedelmi forgalomba kerül. A tejtermelés átlagosan 1500-1800 liter/laktáció, ahol egy laktáció 10 hónapot jelent. A fejés inkább hagyományos kézi, nagyon ritkán gépi.

A teve hasznosítása:

• bőr (kiváló bőripari alapanyag),
• hús (alacsony koleszterin-tartalom, fehérjében gazdag, könnyen emészthető),
• tej (magas C-vitamintartalom, könnyen emészthető, a hagyományos orvoslás szerint számos betegségre - pl. cukorbetegség, asztma, autizmus^[3] - használható).

A termékpálya fejlesztésének akadályai:

• nehéz hitelhez jutni,
• hiányoznak az ösztönzők a tehénállomány bővítéséhez és a hízlaláshoz,
• nincsenek kellően megalapozott genetikai kutatások és eredményes preventív védekezések a betegségek miatti kiesést csökkentendő,
• nincs tevetenyésztésre fókuszáló szakképzés,
• nincs szervezett termékpálya,
• csak húsra történő hasznosítás estén nem kellő jövedelmezőség (főleg, ha az aszály miatt még kiegészítő takarmányt is kell venni),
• a tej és bőr hasznosításának hiányosságai,
• folyamatosan csökkenő állomány (az 1950-es években 225 ezer, az 1980-as években 80 ezer, napjainkban 55-57 ezer),
• a legelőterületek leromlása Dél-Tunéziában,
• a turisztikai előnyök kihasználatlansága.

Fontos célkitűzés a termelékenység javítása, ösztönzik a nagyobb vágósúly elérését és tejbegyűjtő pontok kialakítását, a vágóhidak ellenőrzésével pedig törekednek a feketevágások visszaszorítására: például a nőivarú egyedeket csak szigorú kritériumok (pl. meddőség, magas életkor, nem gyógyítható végtag-sérülések) esetén lehet állatorvosi igazolással levágni, valamint tiltott a 250 kg testtömeg alatti állatok vágása is.

Az érdemi tenyésztő munka elindítását szolgálja az állomány összeírása és az egyedi azonosító rendszer kiépítése (a gazdálkodók a saját állataikat billogozással jelölik, de már megkezdődött a krotáliás állami azonosítók fölhelyezése is), valamint a tudatos tenyésztési program kidolgozása. A genetikai előrehaladás biztosítása érdekében az egyes helyi fajták (ebből délen öt típus van) genetikai hátterének vizsgálata mellett kimondottan teve-genetikára szakosodott központ létrehozását tervezik, ideértve a korszerű tenyésztési eljárások - pl. mesterséges termékenyítés, embriótranszfer - tevére történő adaptálását is.

Megkerülhetetlen terület az állat-egészségügyé, ahol az egyik legfontosabb pont olyan, kifejezetten a tevére adaptált labordiagnosztikai háttér kialakítása a déli területeken, amivel az állomány egészségügyi állapota fölmérhető és az egyes betegségek azonosíthatók, erre alapozva pedig egyrészt preventív védekezési programok indíthatók (különösen a határokon átterjedő betegségek visszaszorítására, megelőzésére), másrészt lehetőség lesz a célzott kezelésekre. Fontos a teve-egészségügyre szakosodott állatorvosok képzése, másrészt elengedhetetlen a civil szféra (azaz a termelők mellett a lakosság) bevonása a fertőző betegségek, valamint a tenyésztést veszélyeztető paraziták elleni védekezési kampányokba. Jelenleg nagyon kevés a rendelkezésre álló állatorvos - Tataouine környékén összesen öt magán és öt állami állatorvosról beszélnek, ami rendkívül kevés az ellátandó terület és állomány nagyságához.

A gazdálkodók jövedelem-biztonságának javítása érdekében meg kell teremteni a melléktermékek (azaz a bőr és a szőr) minél nagyobb hozzáadott értéket jelentő hasznosításának különböző módozatait, a bőr esetében például minőségi árujelző bevezetése is megfontolandó. A tej esetében olyan vizsgálatokra van szükség, amik tudományosan is igazolják a termék tradicionális tudás szerinti kedvező humán-egészségügyi hatásait, erre alapozva valóban komoly hozzáadott-értéket képviselő termékek fejlesztése kezdődhet meg, amit még hangsúlyosabbá tehet a biológiai gazdálkodásban és/vagy a földrajzi eredetvédelemben rejlő lehetőségek kihasználása. Fontos a termelői szervezettség erősítése (pl. tenyésztő szövetkezetek), az ellenőrzött és átlátható állat-kereskedelem föltételeinek megteremtése és a szabályok betartatása, valamint az exportpiacok megnyitása a tevéből készült különböző termékek előtt.

Fontos lenne a földrajzi eredetvédelem bevezetésének lehetőségét is megvizsgálni, akár egy európai uniós rendszer átvételében gondolkodva, akár a Tunéziában már ismert és használt elv (Food Quality Label Tunisia) alkalmazásával.