A francia nemzeti mezőgazdasági és agrár-környezetgazdálkodási kutatóintézet (INRAE) és a - neve ellenére teljes egészében francia - fejlesztési célú mezőgazdasági kutatások nemzetközi központja (CIRAD[1]) szinte az összes tengerentúli francia területen működtet kutatási infrastruktúrát, ami igaz a Kis-Antillákon található Guadeloupe-ra is. Mindkettőről elmondható, hogy - egymással nagyon szorosan együttműködve - a trópusi égöv alatti, sajátos társadalmi és gazdasági föltételrendszerrel jellemezhető területek mezőgazdaságának hosszú távú fönntarthatóságát támogató kutatásra és az ezzel összefüggő génmegőrzésre fókuszálnak. Tevékenységük egyik fő témája a sokféle növényfaj együttes termesztésével jellemezhető, az állattenyésztéssel is összekapcsolt termelési rendszerek agro-ökológiai kutatása, amihez szervesen kapcsolódik a trópusi haszonnövény-fajok génmegőrzése és genetikai sokféleségének vizsgálata.

A CIRAD Francia-Antillákat (elsősorban Guadeloupe és Martinique) és Francia-Guyanát lefedő regionális kutatási egysége (CIRAD Antilles-Guyane^[2]) olyan kutatási területekre és az ezekkel összefüggő génmegőrzésre fókuszál, amik a trópusi égöv alatti, sajátos társadalmi és gazdasági föltételrendszerrel jellemezhető területek mezőgazdaságának hosszú távú fönntarthatóságát támogatják. Az egyik fő téma a sokféle növényfaj együttes termesztésével jellemezhető (sőt állattenyésztéssel is összekapcsolt) termelési rendszerek agro-ökológiai kutatása, amihez szervesan kapcsolódik a trópusi haszonnövény-fajok génmegőrzése és genetikai sokféleségének vizsgálata.

1. kép A kaviárcitrom termése, a faj ellenálló a HLB-vel szemben

Ugyan a citrusfélék termesztéséről elsősorban a mediterrán térségekre asszociálunk, de a kultúrák egyre nagyobb szerepet kapnak a trópusi éghajlati övben is (pl. Florida, a Kis-és Nagy-Antillák, Brazília, Argentína északi része). Ez nagyon komoly megoldandó élettani és növényvédelmi problémákat jelent, hiszen a termesztett fajták legnagyobb részét még a mediterrán körülmények közé nemesítették, ami egy teljesen más pedo-klimatikus föltételrendszert jelent, kezdve a téli nyugalmi időszakkal (még akkor is, ha az nem hasonlítható össze pl. a kontinentális égöv alatti télhez). Ami a növényvédelmet illeti, az angolul citrus greening disease, franciául (a kínaiból átvéve) a „sárga sárkány-betegség” (maladie du dragon jaune) névre hallgató, közismert rövidítéssel HLB-nek (huánglóngbìng) nevezett kórkép 2012-es megjelenése nagyon komoly visszaesést jelentett a guadeloupe-i citrus-termesztésben. Az addig nyilvántartott 300 hektárnyi felület (nem szabad elfelejteni, hogy egy csupán 1628 négyzetkilométernyi, 400 ezer lakosú szigetcsoportról beszélünk) 50 hektárra esett, a vektort jelentő ázsiai citrus psyllid-nek (Diaphorina citri) ugyan van a szigeten természetes hiperparazitája, de az a kutatók szerint „nem elég hatékony”. Így a CIRAD-nál nagyon komoly kutatási munkát indítottak, ahol elsősorban a rezisztencia-nemesítésre és az alanykísérletekre (két tertaploid és egy diploid alannyal), valamint az agrotechnikára (tápanyag-gazdálkodás és öntözés) helyezik a hangsúlyt. A klasszikus növényvédelem azért nem jelent alternatívát, mivel a francia agrárkutatásban az utóbbi években már a növényvédőszer-használat visszaszorítását támogató munka folyik, ami magyarázza azt, miért nem jöhet szóba a vegyszeres védekezés vizsgálata. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az alanyhasználat kifejezetten jó eredményeket ad a lime (savanyú citrom vagy zöldcitrom[3]) estében, míg a narancs, a mandarin és a pomelo nem reagál ennyire jól. Érdekesség, hogy a kísérleti parcellában megtalálható „kaviárcitrom” (Citrus australasica vagy syn. Microcitrus australasica) viszont rezisztens az HLB-re, más kérdés, hogyan lehet a rezisztenciát úgy átvinni a termesztett citrusfajokba, hogy azok organoleptikus tulajdonságai ne változzanak meg? A kutatók azt is megállapították, hogy csökkenthető a HLB okozta kiesés, ha fertőzött állományokban változtatnak az agrotechnikán és igyekeznek a lehető legkisebb mértékre szorítani a növényeket érő stresszhatásokat. Erre jó eszköz az öntözés és a tápanyag-utánpótlás, ha sikerül ezt optimális szinten művelni, akkor a fák képesek lesznek együtt élni a kórokozókkal.

2. kép A jamsz keresztezéses nemesítésénél azokat a genotípusokat is kordonnal kell nevelni, amik egyébként ezt nem igénylik és síkművelésben is jó eredménnyel termeszthetők

A jamsz (vagy jamszgyökér, Dioscorea spp.) szintén fontos kutatási területet képvisel, itt hangsúlyos a fajtaelőállító nemesítés, aminél viszont nem csak a helyi igényekre, hanem Nyugat-Afrikára is fókuszálnak, méghozzá az ibadan-i (Nigéria) központú nemzetközi trópusi mezőgazdasági kutatóintézettel (IITA[4]) és a régió más, nemzeti kutatási intézményeivel együttműködve. A kutatók megjegyezték, mivel a faj nem csupán kétlaki, de a virágzása nagyon kiszámíthatatlan, így a keresztezéses nemesítés kifejezetten nehéz. A munka elsősorban a fenésedéssel (antraknózis) szembeni ellenállóképesség növelésére fókuszál (együttműködve az INRAE kutatóival), mivel ez a kórkép szélsőséges esetben akár 80%-os termésveszteséget is képes okozni. Szerencsére vannak természetes rezisztenciát mutató genotípusok, ezekből kell ezt a tulajdonságot a termesztett fajtákba átvinni. Mivel a fajra jellemző, hogy a vegetációs periódus elején igen lassú a növények növekedése, ezért a gyomirtása problémás (lévén már szinte nincs is erre engedélyezett hatóanyag), így a nemesítők az antraknózis-rezisztencia mellett a gyorsabb kezdeti növekedésű fajták előállításán is dolgoznak. A nemesítési munkát egy 12 országból összegyűjtött fajtagyűjtemény is segíti, ám bizonyos fajták esetében szükséges a támrendszer is, hogy maximálist termést adjanak. Általában azonban síkművelésben termeszthető a jamsz, igaz, a vegetáció korai szakaszában a gyomirtásra különösen oda kell figyelni. A termelők ezt sokszor cukornádszalmás mulcsozással oldják meg, ami annyira népszerű megoldás lett a szigeten, hogy szinte „hiánycikk” lett a cukornádszalma. A CIRAD-nál a talajtakarást igen kartonpapírral oldják meg, ami a tenyészidőszak előrehaladtával lassan lebomlik (az 1500-3000 mm éves csapadék mellett ez nem okoz problémát), csupán arra kell figyelni, hogy kellően vastag legyen, hogy elég hosszú ideig be tudja tölteni a neki rendelt szerepet.

Dr. Somogyi Norbert, főiskolai docens