5

„Az év boltja” a Túri Kamra

Barancsi Ágnes cikke

Mezőtúr kultur egységében rendkívül gazdag gasztronómiai, hagyományőrző elemekkel találkozhatunk. Mindez kiváló lehetőséget ad a helyi termelőknek, kézműveseknek a természetes alapanyagok beszerzésére, elkészítésére. A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egyre nagyobb hangsúlyt kap manapság az ellenőrzött körülmények között előállított helyi termékek előállítása, értékesítése. A 2014 óta tartó szakmai munka, tapasztalatok alapján egyre nagyobb szükség mutatkozott Mezőtúron, hogy a helyben előállított termékek számára közös értékesítési pontot alakítsanak ki.


6


A kínálkozó adottságok tükrében, 2018-ban létrehozták a TÚRI KAMRA elnevezésű helyi termék boltot. A 80 nm-es üzlet igazi „Értéktárnak” számít a város szívében, hiszen infrastrukturálisan könnyen megközelíthető, forgalmas, rendezvények idején gyakran látogatott helyszín.

Polcaikat helyi ős-és kistermelők termékei színesítik: házi kolbász, szalonna, házi szarvasmarha és kecske sajt, tejföl, túró, túri perec, puffasztott gabona, méz, lekvár, szörp, rostos levek, fürj-és tyúk tojásból készült tészták, fűszerek, savanyúságok, befőttek, stb. A Túri Kamra jelentős hatással bír a térség agráriumára, hiszen egyetlen vidéki boltként a helyi bivalytelepről mozzarella és scamorza sajtokat valamint ricotta túrót vesznek át és értékesítik. Palettáikon fellelhetők a helyi fazekasok, szőnyegszövők, mézeskalács díszítők, hímzők, méhészek tárgyi alkotásai is.


9


2018-ban az Agrárminisztérium miniszteri elismerő oklevéllel, 2019-ben az élelmiszer ágazat rangos szakmai bizottsága „Az év boltja” kitüntetéssel, majd 2020-ban a Magyar Állam Nemzeti Szellemi Tulajdon Hivatala „Mezőtúri Míves Termék” védjeggyel díjazta a Túri Kamrát.

Termékeik védelmében bevezetett „Mezőtúri Míves Termék” védjegyrendszerük közös megjelenést, egységes arculatot biztosít a Mezőtúr és környékbeli helyi termék előállítóknak. Rövid ellátási láncukban az élelmiszer termékeik helyben gazdálkodó ős-és kistermelőktől, kézművesektől származnak. Kezdeményezésük fokozza a helyi gazdáságuk erősödését, a termelők és a fogyasztók közötti direkt kapcsolatot, bizalmat, a helyi lakosság egészséges, biztonságos, nyomonkövethető élelmiszerekkel történő ellátását.

 

Kardinális célként fogalmazódik meg a termékbolt minőségpolitikájában a fiatalok látókörének, a tudatos gondolkodásuk, szemléletformálásuk szélesítése, a népi értékek felismerése.

 

„Helybe visszük a Helyit” programot indítottak Mezőtúr településén abból a célból, hogy a nyomonkövethető, egészséges élelmiszerek a lehető legtöbb lakos számára elérhetővé váljanak. Jó gyakorlatként, a hatósági engedélyek keretein belül heti rendszerességgel mini vásárt tartanak a helyi önkormányzat, általános iskola és a multinacionális vetőmagüzem dolgozói számára. Saját engedélyezett járművekkel igény szerint házhoz is szállítják a megrendelt árut elsősorban az idős fogyasztók számára. Az őstermelők és kistermelők termékeihez a termelői bolton kívül weblapos platformot biztosítanak, a termelőt direktben összekötik a közvetlen fogyasztóval.


vedjegy


A bolt előtti zöld övezetben Kamra Teraszt hoztak létre, egyfajta teret nyitottak a városban. Étlapjunkon kizárólag a boltban kapható élelmiszerekből összeállított ételek, italok szerepelnek pl. zsíros deszka mangalica zsírral, lilahagymával spékelve; túri paraszttál 2-féle szalámi és sajt kombinációval; túri bivaly sajttál a helyi bivaly telep mozzarella termékeivel; házi szörpök valamint kézműves sör, bor és pálinka és még egyebek is kóstolhatók. A terasz túl azon, hogy egészséges étkekkel, helyi ízekkel csalogatja vendégeit, közösségi tér funkciót is betölt pl. nyári táboros gyermek és a helyi hímző kör foglalkozásaihoz biztosítanak lehetőséget. De helyet adtak már kézműves bor és sajtkóstoló számára is.

 

Hitvallásuk: „Mezőtúr értéke, közösségünk ereje”.


4