Dolmányos varjú és szarka csapdázása

Jelenleg Magyarországon a fácán és a mezei nyúl állománya csökkenő tendenciát mutat. Ennek hátterében számos tényező áll, (klimatikus tényezők, a mezőgazdaságban használt gépek és kemikáliák, élőhely romlás stb.), de a ragadozók létszáma is nagy hatás gyakorolhat a létszámukra. Számos vadásztársaságnál a ragadozógyérítés központjában a róka áll, illetve most már az aranysakál is jelentős szerepet kap. A varjúfélék kisebb hangsúlyt kapnak, azonban károkozásuk, főleg a tavaszi időszakban igen jelentős lehet.

Több évtizedes tapasztalatokat figyelembe véve kijelenthető, hogy fegyveres gyérítéssel nem lehet a kártékony vadfajok létszámát megfelelő mértékben apasztani. A varjúfélék létszámának megfelelő szinten tartásához csapdázásra van szükség.

A vetési varjú után a szarka és a dolmányos varjú a legelterjedtebb varjúféle Magyarországon. Mindkét faj vadászható, a földön fészkelő apróvadállomány egyik legjelentősebb predátora. Állományaiknak a minimális szinten tartása a természetvédelem és a vadgazdálkodás közös érdeke.

Magyarországon a vadászatot, így a csapdázást is, a vad védelméről, a vadgazdálkodásról valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény szabályozza. Ezen felül a csapdázás jogi feltételeit az Egyezmény az Európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyeik védelméről szóló Berni egyezmény IV. függeléke: az elejtés és elfogás (csapdázás) tiltott eszközei és módozatai biztosítja.

Alkalmazott csapdatípusok:

A varjúfélékre a tavaszi időszakban territorialitás jellemző, védelmezik a területüket. Ezt a viselkedést kell kihasználni a csapdázás során. Egy idegen csalimadár kerül elhelyezésre a csapdába, amit a területüket védelmező egyedek támadni fognak, majd ezek megfogásra kerülnek. Amennyiben véletlen védett fajt fog valamelyik csapda, azokat elengedjük. Ezek a csapdák élve fogják meg az egyedeket. A csapdákat mindig olyan helyre igyekeztem kirakni, ahol korábban szarka és/vagy dolmányos varjú mozgást tapasztaltam. Illetve, volt, hogy konkrétan a szarka fészek közelében, akár közvetlenül a fészek alá helyeztem el a csapdát. Átlagosan 4-5 naponta elvittem a csapdákat másik helyre. Volt, hogy később 3-4 hét múlva, újra visszavittem a csapdákat olyan helyre, ahol már próbálkoztam. Ilyenkor is történtek fogások. A kihelyezést igyekeztem, amennyire az időm engedte, az esti órákban végrehajtani, hogy ezek a rendkívül intelligens madarak ne tudják összekötni a csapdát a jelenlétemmel. Az adott helyre kirakott csapdába, mindig idegen csali madarat raktam, ezzel növelve a territóriális viselkedés előidézésének az esélyeit. A csapdákat többnyire naponta, de legfeljebb két naponta ellenőriztem.

Összességében elmondható, hogy mindkét varjúféle megfogható bármelyik csapdatípussal. A két év tapasztalatai alapján, azt állíthatom, hogy szarkára kiváló a Larsen csapda, de ahol sok a szarka, és többet szeretnénk befogni, ott nagyon jól alkalmazható a létrás csapda is. Természetesen, itt más méretű beugró nyílást kell alkalmazni, mint a dolmányos varjú esetében.

A csapdázás során nagyon fontos a szelektivitás, ami annyit jelent, hogy a csapda olyan fajt fogjon meg, amire kihelyeztük. A szelektivitást illetően kijelenthető, hogy mindkettő csapdatípus szelektív. A Larsen csapda esetében több, mint 99 %-os, a létrás csapdánál pedig 96 %-os szelektivitás mutatható ki a két év tapasztalatai alapján.