A CIRAD Francia-Antillákat (elsősorban Guadeloupe és Martinique) és Francia-Guyanát lefedő regionális kutatási egysége (CIRAD Antilles-Guyane[1]) olyan kutatási területekre és az ezekkel összefüggő génmegőrzésre fókuszál, amik a trópusi égöv alatti, sajátos társadalmi és gazdasági föltételrendszerrel jellemezhető területek mezőgazdaságának hosszú távú fönntarthatóságát támogatják. Az egyik fő téma a sokféle növényfaj együttes termesztésével jellemezhető (sőt állattenyésztéssel is összekapcsolt) termelési rendszerek agro-ökológiai kutatása, amiben rendkívül szorosan együtt dolgoznak a másik nagy francia agrárkutatási intézettel, az INRAE-val. Ennek Guadeloupe szigetén működő egységénél (INRAE Antilles-Guyane[2]) állították be azt a kísérletet, ami valójában egy vegyes termelési profilú (azaz növénytermesztéssel és állattenyésztéssel egyaránt foglalkozó), biológiai szemléletű termelést folytató farmot modellez, törekedve az anyagforgalom külvilágtól való függőségének maximális csökkentésére.
1. kép Fiatal jamaicai bors az ültetvényben
A másfél hektáros kísérleti gazdaság fő növényét a biológiai termesztésben telepített cukornád jelenti, nagyobb részben egybefüggő állományt alkotva, de a területet körbevevő szegélynövényként is használva. Ez utóbbi oka talán furcsa, de érthető - a magas és szinte áthatolhatatlan állomány „ápol és eltakar”, azaz segít az illetéktelenek elől elrejteni mindazt az értéket, ami egyesek számára igen nagy kísértést jelentene - magyarul a terménylopások legalább egy részének igyekeznek ilyen formában elejét venni. A kutatók úgy tekintenek erre a területre, mint egy olyan klíma-intelligens parcellára, ahol a lehető legnagyobb arányú szénmegkötésre törekednek. Noha Guadeloupe mezőgazdaságára jelen pillanatban inkább a specializáció jellemző, itt igyekeznek a cukornád, a banán, a zöldségfélék és az állattenyésztés összhangját megteremteni, ugyanis arra számítanak, hogy idővel egyre inkább a vegyes szerkezetű gazdaságok lesznek a meghatározók. A kísérletet 2018-ban indították, a lehető legtöbb helyi genetikai erőforrás bevonásával és természetesen biotermesztésben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendszer több, mint ígéretes, hiszen egy hektárra vetítve jóval nagyobb jövedelmet ad, mint a konvencionális gazdálkodás - igaz, a 23 ezer €/ha eredmény mögött nagyon sok munka van.
2. kép A cukornád nem csak értékes haszonnövény, kerítésnek is tökéletes, ha elég sűrű az állomány
A kísérleti gazdaságban önálló egységet jelent az úgynevezett „karibi blokk”, amiben kizárólag helyi fajtákat használnak, legyen szó bármelyik növényfajról. Megtalálható itt többek között a passiógyümölcs, a manióka, a jamsz, az édesburgonya, a galambborsó[3] (Cajanus cajan, syn. Cajanus indicus), a jamaicai bors (Pimenta dioica), sőt olyan - legalábbis a közép-európai szemnek - különleges fajok, mint a kardbab (Canavalia ensiformis). Az anyagforgalmat tekintve a rendszer mára már szinte teljesen zárt, egyedül a komposzt egy részét kell még kívülről hozni, de várhatóan már nem sokáig, mert a belső termelés elegendő lesz a szükségletek fedezésére. Az induláskor még éves szintre vetítve 120 t/ha-ra volt szükség, ma már elegendő 10 t/ha is, talajművelés egyáltalán nincs, csak a zöldségágyásoknál fordul elő minimális mértékben. A talajszerkezet javítására többek között az Indiában őshonos, de a múlt század elején az Antillákra is betelepített fűfélét, a vetiver-t (Chrysopogon zizanioides) használják, ennek gyökere kiválóan rögzíti a talajt és megakadályozza az eróziót, a föld fölötti része pedig nagy mennyiségű biomasszát ad, amit például mulcsozásra lehet használni. A nitrogén-utánpótlás egyik letéteményese a már említett kardbab, ami évente 50 kg N-hatóanyagot köt meg hektáronként, nem véletlen tehát, hogy meghatározó szerepe van a hüvelyes - jamsz vetésváltásban. További előnye, hogy segít kordában tartani a nematódákat, így már „csak” a manióka-hangya (Acromyrmex octospinosus) ellen kell valamilyen megoldást találni. A beteg banánleveleket a növényekről levágják, kiválóan használhatók talajtakarásra vagy a zöldségágyásokhoz készülő komposztban, de funkciója van magának a szegélynek is, amit a kutatók „hetedik parcellának” is neveznek. Itt ugyanis számos olyan faj kapott helyet, amiknek nem föltétlenül van közvetlen gazdasági haszna, ám nagyon komoly szerepük van a biológiai sokféleség növelésében, többek között élőhelyet biztosítva számtalan, a beporzásban vagy a biológiai védekezésben fontos rovarnak. Közülük csak egy a több más neve mellett a császár gyertyatartójának hívott Senna alata, ami gyönyörű sárga virágjaival messziről vonzza a rovarokat. A területet folyamatosan monitorozzák, míg a fölállított meteorológiai mérőállomás az időjárási adatokat rögzíti, a kutatók nyomon követik a biológiai sokféleség alakulását, legyen szó a föld fölötti élővilágról vagy a talajéletről.
3. kép A zöldséges blokk - nagyon komoly szerepet töltenek be a pillangósok
4. kép A kardbabbal évente 50 kg/ha N-hatóanyag köthető meg, ami nagyon fontos a többi kultúra tápanyag-ellátásában
5. kép A Senna alata virágai folyamatosan vonzzák a beporzókat
Az állattenyésztés természetesen itt is szerepet kap, amit egy kis juhnyáj testesít meg, az akolhoz közvetlenül csatlakozó, öt részre osztott legelővel. Az állatok így logikusan öthetente térnek vissza ugyanarra a legelőre, miközben a rájuk veszélyes paraziták legföljebb három hétig lehetnek gazdaszervezeten kívül - ebből pedig logikusan következik, hogy a fertőzési lánc megszakad.
6. kép A vetiver kiválóan használható mulcsozásra
A CIRAD-nál úgy látják, az Antillákon (is) a jelenlegi, monospecifikus, intenzív ültetvények felől el kell mozdulni a sokkal összetettebb és környezetvédelmi szempontból fönntarthatóbb rendszerek felé, amikkel kihasználhatók többek között a biológiai sokféleségben, a természetes védekezési mechanizmusokban rejlő lehetőségek. Ide tartoznak például a gyümölcsfajokkal kiegészített erdősávok, az agrárerdészeti rendszerek és a számtalan zöldség- és néhány gyümölcsfaj kombinációjára épülő „kreol kertek” (jardin créole) kicsit „modernizált” formája is. Az INRAE kutatói szerint Guadeloupe-on - és a hasonló adottságú szigeteken - nagyon fontos lenne a kisméretű mezőgazdasági gépekre alapozott gépesítés fejlesztése, amivel kiváltható lenne a főleg a kertészeti termelésre jellemző, nagyon jelentős kézimunka-szükséglet legalább egy része. Ez két szempontból is előrelépést jelentene, egyrészt azért, mert a kézimunka költsége olyan magas, hogy szinte lehetetlen mellette komolyabb nyereségre szert tenni. A másik, hogy a fiatalokat részben az tántorítja el a gazdálkodástól, hogy nem akarnak megerőltető fizikai munkát végezni - gépesítéssel talán egy részük mégis meggyőzhető lenne.
Dr. Somogyi Norbert, főiskolai docens
[3] érdekessége, hogy a francia neve angolai borsó (pois d'Angole), miközben a géncentruma Indiában van, ott is háziasították,onnan terjedt el a világban.
