Kulturális, tudományos élet

A hazai felsőoktatásban a tehetséggondozás legfontosabb, legjelentősebb formája a tudományos diákköri tevékenység. Mára már az ország csaknem minden felsőoktatási intézményében folyik tudományos diákköri munka. Arra, hogy valóban tehetséges, kiváló képességű szakemberek kerülnek ki ezekből a tudományos diákkörökből, igen meggyőző bizonyíték, ha az MTA rendes- és levelező tagjainak bemutatkozást megnézzük, hiszen szinte mindenki diákkörben kezdte tudományos pályafutását.

Egyetemünk egykori rektora, Szent-Györgyi Albert intézményünk számára a következő feladatokat jelölte ki: „gyűjteni, terjeszteni és gyarapítani az emberi tudást”; nevelni a jövő tudósait, „akik majdan ezt a hivatást tőlünk átveszik…”; a haza részére olyan polgárokat nevelni, „akik el vannak látva a szellem fegyverével…”; „s a mi egyetemünknek van még egy különleges hivatása is: hogy a nagy magyar Alföldnek szellemi központja legyen!” A Nobel-díjas rektor által egykor megfogalmazott feladatok még ma is aktuálisak és tökéletesen illeszkednek a modern kutatóegyetemi célkitűzésekhez. Egyetemünk elhivatott kutatói és tehetséges diákjai nap mint nap bizonyítják, hogy méltók vagyunk a Szent-Györgyi Albert által meghatározott küldetés teljesítésére.

Az OTDK a legrangosabb tanulmányi verseny a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára. Az országos konferencia célja, hogy fórumot biztosítson a tehetséges egyetemisták és főiskolások tudományos eredményeinek bemutatására és értékelésére.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Tolnai_SaraTolnai Sára - JGYPK, gyógypedagógia

A gyerekek mindig is meghatározták az életem. Édesanyám óvónő, mindig csodálattal figyeltem az ő munkáját, viszont nem akartam ugyanazt az utat bejárni. Úgy gondoltam, hogy olyan pályát szeretnék választani, amiben több kihívás van, ezért választottam a gyógypedagógiát. Tanultam Budapesten is, de nem lehet összehasonlítani a kettőt. Szerintem Szeged jóval diákközpontúbb. Véleményem szerint a Szegedi Tudományegyetem megkönnyíti diákjai életét a sokféle ösztöndíj-lehetőséggel, az ingyenes tömegközlekedéssel, és ráadásul a sikeres nyelvvizsgának az árát visszatéríti. Azt hiszem, az egyetemen eltöltött esztendők lesznek életem legszebb évei.




Monori CsengeMonori Csenge – BTK – néprajz

Azért jelentkeztem Szegedre, mert az SZTE egy nagyon kiemelkedő és jó hírű egyetem. Az oktatás rendkívül színvonalas. Nagyon szeretek ide járni, mert sok rendezvény szól a hallgatóknak, amelyeken igazán jól ki lehet kapcsolódni a tanulás mellett is. Nálunk különösen jó a közösség is, tanulás szempontjából nagyon segítőkész mindenki.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.