Noha a Földközi-tenger partvidékét is érinti, a nyugat-algériai Tlemcen megyében jobbára szemi-arid körülmények között gazdálkodnak a termelők, a délebbre lévő, a tell-Atlasz és a Szaharai-Atlasz közötti fennsíkon (hautes plateaux) található Naama megyében pedig már az oázis-gazdálkodás is jelen van. Mindez számunkra azért érdekes, sőt fontos, mert a klímaváltozás árnyékában biztatást adhat ahhoz, hogy 350-400 mm (vagy ennél is kevesebb) éves csapadék mellett sem kell föladni, jól megválasztott agrotechnikával, víztakarékos öntözéssel eredményesen lehet gazdálkodni - igaz, teljesen másként kell gondolkodni.
Tlemcen környékén jelentős gyümölcstermesztés folyik, az egyik legnagyobb felületen cseresznyét telepítenek a gazdálkodók. Természetesen a termelés alapföltétele az öntözés, a gazdálkodók szinte kizárólag csepegtető öntözésre rendezik be az ültetvényeket, ahol talán a leggyakoribb az 500 tő/ha növényállomány. Ezzel a tőszámmal állította be a meglátogatott termelő is azt a 25 fajtát (részben helyi tájfajta, részben külföldről származó fajta[1]), amivel egyszerre folytat termelést és bizonyos szempontból alkalmazott - elsősorban adaptációs -kutatást is, a gazdaság nyitott a szakemberek, oktatók és kutatók, valamint diákok előtt is. A termelő az utóbbi időben egyre komolyabban foglalkozik a dióval is, már közel 250 a telepített fák száma, a helyi fajták mellett az amerikai ’Chandler’ jelenti az állomány gerincét. A gazdaságban elsősorban szakmai érdeklődésből mintegy 20 különböző gyümölcsfaj (pl. gránátalma, szőlő, alma, körte, pekándió, mogyoró, jujuba vagy kínai datolya (Ziziphus jujuba) stb.) található, ami viszont kifejezetten további üzleti tevékenységet jelent, az a sáfrány termesztése (egy darab 3-5 cm átmérőjű hagymát 200 DA áron lehet értékesíteni). A cseresznye esetében nem lehet az ültetvény európai értelemben vett élettartamáról beszélni, itt ugyanis a fákat gyakorlatilag addig tartják termesztésben, ameddig lehet - akár 70-80 évig is (a jelenlegi idősebb ültetvény 13 éves, míg a távolabbi, 10 hektáros terület egy részén telepített fák most fordultak termőre). A gazdálkodó szerint a fák hosszú életének két titka van: a jó öntözés és a jól megválasztott alany. Ez utóbbi célra vagy az eredeti Santa Lucia-t, vagy az SL64-et (Santa Lucia 64) használja, ami a Földközi-tenger menti országok standard cseresznye és meggy alanya. Egy sajmeggy (Cerasus mahaleb L.) genotípusról van szó, ami kiváló szárazság- és mésztűrő képességgel rendelkezik. Előfordul, hogy a nemes rész alatt két alany is van, legalul keserűmandula, ami kiváló szárazságtűrő és ellenáll a kökény-tükrösdíszbogár támadásának, viszont erre először Santa Lucia-t (vagy a gyengébb növekedést eredményező SL64-et oltják, és csak erre kerül a cseresznye, mivel ez utóbbi nem kompatibilis a keserűamdulával. Az SL 64 egyébként kedveltebb, mivel kisebb fákat nevel, így jobban sűríthető és intenzívebbé tehető az állomány. Növényvédelmi problémák gyakorlatilag nincsenek, viszont virágzáskor az eső és a köd komoly károkat tud okozni. Termelői megfigyelés - és ez minden fajtánál előfordul -, hogy forró és száraz nyarat követő évben az átlagosnál sokkal nagyobb számban fordul elő egy kocsányon dupla termés - ami az európai piacon már nem szabályos, de Algériában nem okoz problémát. A tradicionális tudás része az is, hogy mandulák közelében mindig érdemes eperfát (Morus spp.) ültetni, mert a feketerigó ebben az esetben nem a mandulát, hanem az eperfa gyümölcsét részesíti előnyben. Gyakori, hogy a fák kérgét függőleges irányban hosszan fölsértik, tapasztalataik szerint az emiatt bekövetkező stressz okán a fa erőteljesebben növekszik és nagyobb termést hoz.
Az értékesítés a magyarországi - és általában az európai - viszonyoktól teljesen eltérő rendszerben történik, a termelő ugyanis a termést „lábon” adja el egy kifejezetten gyümölcsszedésre és tovább-értékesítésre szakosodott vállalkozónak, anélkül, hogy bármikor és bárhogy is lemérnék a gyümölcsöt. A vállalkozót versenyeztetés útján választja ki, rendszerint 4-5 jelentkező is van, az szedheti, aki a legtöbbet adja. A gazdálkodónak kifizetett összegen felül a vállalkozó fizeti a szedést végző alkalmi munkásokat is, akik fél nap alatt - rendszerint reggel nyolctól délig - fejenként mintegy 50 kilogrammot tudnak leszedni (és ezzel jobban keresnek, mint egy építkezésen dolgozó segédmunkás, hiszen 1200 DA-t kapnak, míg az utóbbi egész napért kap 1500 DA-t), a leszedett gyümölcsöt pedig rendszerint a több mint 500 kilométerre lévő Algírba szállítja értékesítésre. Szezon elején a nagybani ár 600 algériai dinár (DA) kilogrammonként, míg szezonban 350 DA, ez utóbbival párhuzamosan a fogyasztói ár 500 DA (1 € hivatalos árfolyamon 130-135 DA).
Somogyi Norbert
[1] a kétszínű (sárga-piros) ’Napoleon’-t kifejezetten lekvárkészítésre keresik
