SZTE JATIK

VIII. SZTE Őszi Állásbörze, III. Szolgáltatók Börzéje és SZTE Mesterképzések Nyílt Napja

Idén nyolcadik alkalommal rendezzük meg az SZTE-n az Őszi Állásbörzét, egybekötve a harmadik Szolgáltatók Börzéje rendezvénnyel. Rendezvényünk alapvető célja a résztvevő cégek és hallgatók közötti kapcsolat megalapozása.

Rendezvényünk alapvető célja a résztvevő cégek és hallgatók közötti kapcsolat megalapozása. Az eseményen helyi, regionális és országos cégekkel egyaránt találkozhatsz. Itt a lehetőség, hogy feltedd kérdéseidet arról, amit mindig is szerettél volna tudni róluk. Használd ki az alkalmat és lépj kapcsolatba a kiállító cégekkel, add le az önéletrajzod vagy csak nézz szét. Egyszerű, nem?

A Szolgáltatók Börzéje rendezvényünket két éve indítottuk útjára, mivel egyre nőtt az igény arra, hogy a munkaerőpiacra kilépő hallgatók szakmai gyakorlatok teljesítésének segítségével kellő munkatapasztalattal egészítsék ki megszerzett diplomájukat. A börze segít a személyes kapcsolat, benyomás kialakításában, így olyan gyakornoki helyekre jelentkezhettek, melyek hozzátok a legközelebb állnak.

Az állásbörze és a szolgáltatók pultjai mellett nyolc kar (Állam- és Jogtudományi, a Bölcsészettudományi, Egészségtudományi és Szociális Képzési, a Gazdaságtudományi, a Juhász Gyula Pedagógusképző, a Mérnöki, a Természettudományi és Informatikai, valamint a Zeneművészeti Kar) mesterképzéses kínálatáról, a jelentkezés feltételeiről szerezhettek információt a Mesterképzések Nyílt Napján.

Bővebb információ: http://www.u-szeged.hu/mesterkepzesek oldalon.

Természetesen számos kiegészítő programmal várunk Benneteket: cégelőadások, Karrier Pizzák, Tanácsadó Sarok, Relax Sarok, Karrier Café és azelmaradhatatlan nyereményjáték! A részleteket folyamatosan tesszük közé honlapunkon, érdemes visszatérned!

A rendezvényen gazdagodhattok kiadványunkkal, az Állásbörze Kalauzzal, amelyben összegyűjtöttük Nektek a kiállító cégek bemutatkozó anyagait, aktuális állásajánlatait, gyakornoki pozícióit, melyet a rendezvény után is bátran forgathatjátok!


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


nogradi-eszterNógrádi Eszter – GTK: kereskedelem és marketing

Ha szeretnéd, hogy diplomád bárhol a világon megállja a helyét, az SZTE-t csak ajánlani tudom! Sokat kell tanulni, de megéri. Rengeteg kikapcsolódási lehetőség vár és a közösségi élet is szuper. A képzés rendkívül hallgató-központú, kellemes és segítőkész mindenki, az oktatók szakmailag rendkívül felkészültek.




sallai-doraSallai Dóra- GTK: pénzügy és számvitel

Semmi kétségem nem volt afelől, hogy az SZTE-re fogok jelentkezni, ugyanis ott tanuló ismerőseimtől csak pozitív véleményt hallottam. Érdekesnél érdekesebb kurzusok színesítik az egyetemi éveket, mindemellett magas színvonalú a sport és a nyelvoktatás is. Jó döntés az SZTE, mert országszerte elismert tudást ad a hallgatóknak, és itt olyan lehetőségekkel találkozhatunk, amik pozitívan hatnak mind a pályánk, mind az életünk során.

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.